Jogbölcseleti torzó

Fülszöveg

Örvendetes, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben megkezdődött a XX. századi magyar eszmetörténet elfelejtett tudósai, köztük Bibó István tudományos, szakmai, erkölcsi és politikai rehabilitációja is. Míg Bibó társadalomelméleti, történetszociológiai, politikaelméleti, társadalomlélektani felfogásának feltérképezésében és értelmezésében már jelentős eredményeket értünk el, jogbölcseleti munkásságának rekonstrukciójával és értékelésével még adósok vagyunk.
Pedig Bibó jogászként kezdte pályafutását. 1933-ban a jogtudományok, egy év múlva az államtudományok doktora. Külföldi tanulmányútjai során olyan neves európai jogtudósokkal találkozik, mint Hans Kjelsen, Adolf Merkl, Alfréd Verdross, Paul Guggenheim. 1938-ban már az MTA Filozófiai Titkársága választmányának tagja. Szakmai előmenetele a praxis területén is töretlen: bírósági fogalmazó gyakornokból hamarosan igazságügyi miniszteri titkár lesz. Az egyetemi katedrától sem kíván megválni: 1940-ben Szegeden, majd Kolozsvárott oktat... Tovább

Fülszöveg

Örvendetes, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben megkezdődött a XX. századi magyar eszmetörténet elfelejtett tudósai, köztük Bibó István tudományos, szakmai, erkölcsi és politikai rehabilitációja is. Míg Bibó társadalomelméleti, történetszociológiai, politikaelméleti, társadalomlélektani felfogásának feltérképezésében és értelmezésében már jelentős eredményeket értünk el, jogbölcseleti munkásságának rekonstrukciójával és értékelésével még adósok vagyunk.
Pedig Bibó jogászként kezdte pályafutását. 1933-ban a jogtudományok, egy év múlva az államtudományok doktora. Külföldi tanulmányútjai során olyan neves európai jogtudósokkal találkozik, mint Hans Kjelsen, Adolf Merkl, Alfréd Verdross, Paul Guggenheim. 1938-ban már az MTA Filozófiai Titkársága választmányának tagja. Szakmai előmenetele a praxis területén is töretlen: bírósági fogalmazó gyakornokból hamarosan igazságügyi miniszteri titkár lesz. Az egyetemi katedrától sem kíván megválni: 1940-ben Szegeden, majd Kolozsvárott oktat magántanárként jogfilozófiát.
Bibó István jogbölcseleti munkásságának súlypontja a II. világháború előtti időszakra tehető, jóllehet utána is születnek jogtudományi jellegű írásai, főképp a magyar közigazgatás reformjáról, a nemzetközi élet aktuális problémáiról, az állami berendezkedésről. 1935-öt követően Bibó „rejtőzködését" feladva lassan hátat fordít a jogelméletnek, majd a politika elmélete, illetve a közéleti szereplés felé vesz irányt.
A fiatal Bibó - sok hazai és külföldi jogfilozófussal ellentétben - nemcsak megértette, hanem továbbfejlesztette és számos elemmel bővítette korának jogfilozófiai tematikáját. Jelen monográfia elsősorban Bibó jogbölcseleti munkásságának súlypontját: a jognak a kényszerrel és a szabadsággal való összefüggését tárgyalja. Kiindulópontjaként a korszak uralkodó paradigmájának számító új-kantianizmus ismeretelméleti alaptétele, vagyis a Sein (tény) és a Sollen (érték) kettéválasztottsága szolgál. Bibó a fennállás eme módozatait - Henri Bergson életfilozófiája (elan vitai) és Nicolai Hartmann hatására - a lelki és társadalmi valóságra alkalmazható spontaneitás törvényszerűségének bevezetésével képes átértelmezni és kitágítani. Az induktív-empirikus módszer, továbbá mestere, Horváth Barna szinoptikus metodológiájának alkalmazása lehetővé teszi Bibó számára a kényszer és a szabadság szubjektív jogi élményben való megjelenítését, jogban való objektíválódásuk vizsgálatát, s egy relatív szabadjogi felfogás kidolgozását.
Jóllehet, Bibó jogtudományi gondolatmenete torzóban maradt, elemzései helyenként hiányosak, mégis megtalálható bennük egy vonatkozási pont, amely az egész életmű - és a személyiség - egységét biztosítja: ez pedig maga az ember. Vissza