Jófotó/Dofo kiállítás

Előszó

Részlet a könyvből:
A DOFO a háború utáni első fotóművészeti csoportosulás volt a posztsztálinista Csehszlovákiában. A XX. század 50-es éveinek második felében a fotográfia kezdett felszabadulni a politika élősködése alól, „hivatalosan" is elismerték művészetként, s konjunktúráját tekintve a vasfüggönyön innen és túl sem volt párja: új folyóiratok indultak, könyvsorozatok jelentek meg, kiállítótermek nyíltak, gyűjtemények alapultak.
Az (1958-tól formálódó) DOFO csoport a cseh művészet (költészet, próza, képzőművészet, film és fotó) új, a megszokott dolgok szokatlan interpretációit kereső főáramával azonosította magát. Nem újonnan kialakított (s végképp nem a totalitárius ideológia ellen kitalált) művészeti mozgalomról van szó, hanem a 30-as és 40-es évek megszakadt hagyományainak-főként a „civilizmusnak" a szürrealizmusnak és az egzisztencializmusnak - a felújításáról. A fotóművészetben különösen erőteljes volt a „hétköznapok rehabilitációja" - említsünk meg néhány kiemelkedő nevet: Miroslav Hákét, Josef Sudekét, Václav Chocholáét vagy Vilém Reichmannét. Vilém Reichmann (kitűnő brünni művész, akinek művei és elméleti írásai egyaránt erősen hatottak a DOFO tagjaira) Csehországban egyedüliként próbálkozott olyan csoport létrehozásával, melyet a valóság poétikai interpretációjának elve fogott volna össze. Nem járt sikerrel, s 1962-ben a DOFO tagja lett. A csoport tagjaira ugyancsak vitathatatlan hatással volt a brüsszeli stílusú dekorativizmus (Expo'58) a fényképészetben, határozott vonzódással a fekete és a fehér kontrasztja iránt.
Az (abban az időben tíztagú) DOFO működésének első szakasza viszonylag körülhatárolatlan. A csoport nyitott volt a különböző inspirációs források felé, tagjait a hétköznapok rendkívülisége, a különleges humor és az abszurditás kötötte össze. A DOFO működésének e rövid induló szakasza végén ért el a programszerű alkotáshoz.
1962 jelentős év volt a DOFO, illetve öt megmaradt tagjának további sorsában: belépett Vilém Reichmann, és Václav Zykmund vált a csoport teoretikusává. Ezzel megszületett a „második DOFO',' melynek alkotói csúcsa 1962 és 1965 közé esik. A csoport tevékenysége elsősorban a hétköznapiságban rejlő rendkívüliség felé vezető felfedezőutakból állt. Egyes tagjai egyszer a képzőművészeti jelleget, másszor az abszurditást vagy a képzeletet hangsúlyozták. Műveikből kiviláglik az absztrakcióra, a tisztán képzőművészeti megnyilatkozásra való törekvés, mellyel a fényképek illuzivitását nyomták el (kevés féltónus, különleges fényképészeti technikák stb.). A DOFO csoport alkotói tevékenysége a 60-as évek cseh képzőművészetében így szerves részét képezi a vizuális művészet progresszív áramlatának. A fényképek rímelnek az absztrakt expresszionizmusra, a geometriai absztrakcióra (op-art), a pop-artra és az új figurációra, magukon hordozzák a konceptualizmus vagy a land-art jegyeit; Ivo Pfeőek néhány fotóobjektumot is készített (a DOFO-n kívül Csehszlovákiában nem sok fotóművész választotta ezt az irányt - a legjelentősebbek közé tartozik Jaroslav Rössler, Jan Svoboda, Karel Kuklík, Cestmír Nozicka, Eva Fuková, Béla Kolárová és Emila Medková). A DOFO csoport esetében fontos szerepet játszott az irodalom, melyben a 60-as években kapott erőre a hétköznapi élet reflexiója (Hrabal, Kundéra és mások), valamint az abszurd színház.
A csehszlovák képzőművészeti fotográfia a környező világtól elszigetelve is ugyanezt a problémakört kísérte figyelemmel. Fotósaink a kommunista államok közül Lengyelországhoz álltak a legközelebb, ahol szabadabb volt a művészet, mint Csehszlovákiában, s a fotóművészet az ittenihez hasonló jelentős szerepet töltött be. A vasfüggöny túloldalán csupán a neve volt más a képzőművészeti fotográfiának: „szubjektív fotográfia" Ottó Steinert és munkatársai az 50-es években három nemzetközi kiállítást rendeztek ilyen címmel, ezért kapta ezt az elnevezést a háború utáni nemzetközi fényképészeti stílus. E tárlatok közül az utolsó 1958-ban nyílt az esseni Folkwang Múzeumban - erre az időre tehető a DOFO csoport létrejötte. Említést érdemel, hogy ugyanez a múzeum Ottó Steinert jóvoltából 1966-ban átvette a Zykmund által előkészített A szürrealizmus és a fotó című kiállítást, melyen DOFO-tagok művei is szerepeltek. Ez volt a háború utáni csehszlovák fényképészet első - és hosszú időre utolsó - visszatérése Európába. Vissza