Jó volt élni

Előszó

Anyám 8 éves korától írt naplót, jóformán élete végéig. Sajnos nagyrészét elnyelte két világomlás.
Az itt kiadott összegezést - születésétől első házasságáig - évekig pötyögtette egy ujjal kis, hordozható írógépén az 1960-as évek végétől a 70-es évek elejéig főleg pici, balatoni "remetelakában". Csak gyerekeinek és unokájának szánta, kiadásra nem gondolt senki. Csak, mikor többen olvasták a kéziratot nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel, született meg a kiadás gondolata. A szöveget nagyrészt változatlanul hagytuk, s az akkori helyesíráson sem változtattunk. Mivel igazi napló, persze erősen szubjektív. Az idegennyelvű idézeteket én fordítottam, nagyon amatőr módon.
A nagy világeseményekről kevés szó esik, csak ha személyesen érintették - mégis korkép egy bizonyos erdélyi osztály életéről az első világháború előtt és alatt.
Sok hódítását olvasva talán beképzeltnek tűnhet, pedig ettől a legtávolabb volt. Inkább félénk, visszahúzódó, kisebbségi érzésekkel teli, ezért jegyzett fel aprólékosan minden sikert. Korának divat-típusa volt, szőke, fehérbőrű, kékszemű és száz százalékig nőies - ezért volt nagy hatással sokakra.
Köszönet Somhegyi Juditnak, kinek lelkesedése, ösztönzése és végül szakmai szerepe nélkül ki tudja, valaha megjelent volna-e ez az írás. Neki köszönhetjük a címet is, mi pontosabban, tömörebben nem fejezhetné ki Anyám csodálatos életszeretetét és bizalmát egy Felsőbb Vezetésben.
Sessoms-Sztojanovics Hella Vissza

Fülszöveg

"Nagyon szerettem az életet. Ragyogásában és sötétségében is, még olyankor is, mikor kegyetlennek éreztem. Soha, soha se éreztem azt, percekre sem, hogy most jobb volna nem élni.
Mikor jöttek a sorscsapások, nagy veszteségek, a keserű könnyek időszakai, arra gondoltam, hogy hiszen én teljes emberi életet kértem, arra vágytam, nem az üvegházi növényére. És mikor nagyon-nagyon nehéznek éreztem, mendég megszólalt a titokzatos Hang: Elég néked az Én kegyelmem...
És mindég elég volt gyógyulásra, megnyugvásra, újjászülető mosolyra...
Minden embernek, aki nyílt szemmel nézett körül, és mellre szívta az életet - le kellene írnia, így a vég felé azt, amit tanult belőle. Mit ismert meg benne lényegesnek és mit lényegtelennek. Jó beleállni a folyóba, hogy kimossuk iszapjából, homokjából az aranyszemcséket. És felmutassuk magunknak, szeretteinknek; ezt találtam... ennyit találtam."
Gróf Lázár Mária ősi székely család egyik utolsó sarjaként csak kora fiatalságát, 1894-1918-ig töltötte Erdélyben. Erről az időről szól naplóinak időskori összegezése, szubjektív korképet adva az erdélyi arisztokrácia békebeli életéről. Költői, humanista, minden iránt érdeklődő lénye átsugárzik a könyv minden - hol kacagtató, hol könnyeket fakasztó, hol mélyen elgondolkodtató - lapján. Vissza