Quist ezredes családja

Előszó

Részlet a könyvből:

A kis Walter Quist az ablakon állott. A táblát kicsit feltolták, úgy hogy a fiú feje éppen beleillett a nyílásba. Álla az ablak párkányán feküdt, vörösbarna haja fürtökben hullott a ráma alsó szélére. Saartje, a szolgáló tudta, hogy a fiú milyen szívesen álldogál iskola után az ablakban és nézeget az utcára. Ha Saartje felhúzta a fehér függönyt, melyet minden délután, akár sütött a nap, akár nem, leeresztettek, kissé feltolta az ablaktáblát és miután a zsinór már évek óta elszakadt, öreg, kopárrá nyűtt kéziseprőjével feltámasztotta az ablakot. Saar keveset beszélt, de szive mélyén gyengéden szerette a kis Waltert, mert a fiúnak lábsineket keltett hordania, és nagy szemei olyan tisztán ragyogtak, mint a gyermek Krisztusé a karácsonyi képecskéken. Walter hét esztendős volt, az egyetlen a csalárdban, akitől a sors megtagadta, hogy hanggal, vagy ököllel védje a jogait. Amit pedig a négy esztendős Dientje és a két esztendős Winus ugyancsak megtett. Ez a kettő délután mindég bőgött és veszekedett, amikor sétálni küldték Őket a nyolc esztendős Mimivel. Mimi, ahogy hazatért az iskolából, az öreg gyermekkocsiban ide-oda tologatta a járdán a két kicsit. Csak akkor menekülhetett meg ettől a kötelességtől, ha esett. Ma mondotta: Mimi révén tudja, milyen az idő. Ha a gyerek hangosan énekel a folyosón, akkor bizonyosan szakad az eső!
A ház homlokzatán öt ablak nyílt az utcára, de csak két udvari szobája volt. Az épület csendes utcában állott. Ez az utca a semmitmondó „Hosszú utca" nevet viselte. A ház, amelynek még kertje sem volt, nem volt elég előkelő, sem elég tágas a nagy család számára. De Melchior Quist tüzérkapitány nem engedhette meg magának a fényűzést, hogy nagy, előkelő házban lakjon az „Altén Deften", mint ahogy rangjához illett volna. A ház hátsó része szűk utcára nézett, ahol roskatag szegényes lakások éktelenkedtek. Vissza