Józef Szajna lengyel művész kiállítása

Előszó

Szajna munkásságát több szempontból elemezhetjük. Kitűnő díszlettervező, színházi szakember, képzőművész. A sokféle kifejezési forma mögött azonban egy egyéniség áll. Olyan művész, aki kifejezési eszközeit a felvetett problémák vizsgálata alapján választja meg. A kultúra jelenlegi helyzetébe a konkrét művészi teljesítményeket már nem határozhatjuk meg pontosan az egyes tendenciákkal (realizmus, hiperrealizmus, konceptualizmus, stb.). Ami ma a művészetben történik nem definiálható csupán az eddig használt terminusz technikuszokkal. A hagyományos felosztás nem ad választ az alapvető kérdésekre: mi a művészet értéke, mi a művészet értéke, mi a művész alapállása, vajon azon alkotások, művészi események, amelyeknek tanúi vagyunk, a művészi események, amelyeknek tanúi vagyunk, a művészet fejlődését elősegítő, pozitív jelenségek-? Józef Szajna nemzetközi viszonylatban is azokhoz a művészekhez tartozik, akik munkásságukkal forradalmian megváltoztatták a modern világról alkotott elképzeléseinket, mitoszainkat. A művész arra késztet bennünket, hogy kérdésfeltevésünket megváltoztassuk magunkkal, az alkotásokkal a bennünket körülvevő világgal szemben.
Szajna tevékenysége meghaladja a képzőművészet, a színház fogalmát. Egyszerűen művészet. A művész az idő és a tér új kategóriáiba vezet bennünket, a képek és az emberek közötti kommunikáció jeleinek új, sajátos nyelvezetét hozza létre. Ebből következik, hogy a közösség és az egyén mentalistásában és érzelmi szférájában művészete változásokat idéz elő. Ezek a változások - úgy tűnik - egzisztenciánk alapjait érintik, a fogyasztói világ jelenlegi modelljét támadják, az annak mitoszával "látszólat telített" embert, aki meg van fosztva magasabbrendű érzelmektől, szellemi értékektől. Támadja azt a fajta racionalizmust is, amely az embergyárhoz, az ember totális uniformizálódáshoz vezethet. Szajna - miközben a világról új képet alkot - miközben a világról új képet alkot - a filozófiai régiókba jut. Egy beszélgetésben azt mondta, hogy "az ember önigazolásnak nemesnek kell lennie". Ugyanakkor az önigazolás elsősorban materiális, amely elveszíti az élet teljes, harmonikus fejlődésében értelmezett értékét, értelmét. Ebben találjuk meg az egyetemesség Szajnánál kifejtett jegyeit. Vissza