Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről

Fülszöveg

Gyermekkoromban a faluban, ahol felnőttem a legtöbb felnőtt férfi rendszeresen ivott (és szerintem ma is iszik). Az édesapám is ivott. Alkoholbetegként halt meg, méltatlan körülmények között, magányosan és szomorúan. Én már akkor nevelőszülőknél éltem, és amit a halálakor, 13 évesen éreztem, az leginkább a szégyennel vegyes megkönnyebbülés volt. Felnőve azonban sokszor mardosott a bűntudat, felelősnek éreztem magam a haláláért - bárcsak megmenthettem volna, bárcsak jobb gyereke lettem volna, akkor biztosan nem ivott volna annyit.
A legtöbb szerfüggő szülő mellett nevelkedő gyermek így érzi magát, és ha nem kap segítséget, egy életen keresztül benne marad a szorongás, aggodalom, túlzott felelősség érzéseiben, miközben önmagát rossznak, hibásnak, értéktelennek gondolja, aki egyszer úgyis lebukik, hogy érdemtelen a szeretetre, megbecsülésre, elismerésre. Bárcsak kevesebb gyereknek kellene ezt átélnie, bárcsak többen kaphatnának már gyermekkorukban is olyan segítséget, ami támogatja... Tovább

Fülszöveg

Gyermekkoromban a faluban, ahol felnőttem a legtöbb felnőtt férfi rendszeresen ivott (és szerintem ma is iszik). Az édesapám is ivott. Alkoholbetegként halt meg, méltatlan körülmények között, magányosan és szomorúan. Én már akkor nevelőszülőknél éltem, és amit a halálakor, 13 évesen éreztem, az leginkább a szégyennel vegyes megkönnyebbülés volt. Felnőve azonban sokszor mardosott a bűntudat, felelősnek éreztem magam a haláláért - bárcsak megmenthettem volna, bárcsak jobb gyereke lettem volna, akkor biztosan nem ivott volna annyit.
A legtöbb szerfüggő szülő mellett nevelkedő gyermek így érzi magát, és ha nem kap segítséget, egy életen keresztül benne marad a szorongás, aggodalom, túlzott felelősség érzéseiben, miközben önmagát rossznak, hibásnak, értéktelennek gondolja, aki egyszer úgyis lebukik, hogy érdemtelen a szeretetre, megbecsülésre, elismerésre. Bárcsak kevesebb gyereknek kellene ezt átélnie, bárcsak többen kaphatnának már gyermekkorukban is olyan segítséget, ami támogatja belső erőforrásaikat és megerősíti őket a nehéz helyzetekkel való megbirkózásban.
Ez a csodálatos könyv ezeknek a gyerekeknek a szempontjáról szól és azokról a lehetséges utakról és módokról, ahogyan a szenvedélybeteg családokban nevelkedő „elfeledett gyermekeket" megerősíthetjük, hogy a kihívásokkal és sokszor traumatikus élményekkel megküzdhessenek. A történetek különböző családokról szólnak, akik mind harcolnak az alkohol vagy drogok démonaival. Az olvasó megtalálhatja a szerfüggő és felépülő családokban működő hasonló mechanizmusokat a történetekben, ugyanakkor az egyediségben rejlő erőforrásokat is. Puskin szerint „a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az" és ez azt is jelenti, hogy minden gyermeknek személyre szabott támogatásra van szüksége, hogy ezeket az egyedi erőforrásokat ki tudja bontakoztatni.
Jerry Moe könyve nem tankönyv, de nem is receptkönyv. Sokat megtudhatunk általa a függőség természetéről, de még többet a kreativitás, nyitottság, elfogadás, megértés fontosságáról a szerhasználó és felépülő családokban nevelkedő gyermekekkel való munkában. Ez a könyv leginkább erről a beállítódásról, erről a rugalmasság- és megküzdés fókuszú nézőpontról szól, amely elengedhetetlen a gyermekekre irányuló addiktológiai munkában (is). Mindenkinek ajánlom, aki sérülékeny családokkal foglalkozik, de sokat erősödhetnek általa az érintett szülők és tanulhatnak belőle a gyermekeket nevelő pedagógusok is. A hozzá kapcsolódó játékgyűjteménnyel együtt jó kiindulása a szerhasználó családokban nevelkedő gyermekeket támogató készségfejlesztő vagy terápiás csoportok indításának.
F. Lassú Zsuzsa pszichológus, egyetemi docens, ELTE Vissza