Jeromos és Mihály

Előszó

Részlet a könyvből:
Jeromos addig nem is álmodta, hogy valami kellemetlen fog történni vele, míg Haggin úr elhatározott mozdulattal a hóna alá nem kapta és be nem lépett vele a várakozó mentőcsónak farába. Haggin úr Jeromos imádott gazdája volt, még pedig immár Jeromos életének összes hat hónapja óta. Ő nem »gazda« néven ismerte persze, mert Jeromos nem ember volt, hanem kutya. Simaszőrű, aranybarna ír terrier. Ő Haggin néven ismerte gazdáját, mert mindenki így szólította. De azért Jeromos számára sokkal többet jelentett a »Haggin úr« név, mint amennyit az emberek értenek rajta. Valósággal Istennek tekintette, akinek hatalma véghetetlen, aki életnek és halálnak ura. Így aztán mikor Haggin úr felkapta, a hóna alá csapta és belépett vele a mentőcsónakba, mingyárt érezte, hogy valami szokatlan dolog történik. Különösen akkor lett nyugtalan, mikor a fekete legénység neki feküdt az evezőknek. Mert egy nagy hajó felé törekedtek. Az Arangi felé. Vajjon minek ? Hiszen csak nemrégen futott ki a kikötőből, ő maga is látta. Csakis azért szaladt egy órával ezelőtt az ültetvényesházból a kikötőbe, hogy gyönyörködjék az Arangi kifutásában. Mert tagadhatatlanul nagy gyönyörűség volt ilyenkor a homokkal padozott korallsziget fehér kikötőjében fel s alá futkosni. Mennyi ember, mennyi izgalom ! És hogy hajszolták a négereket! A borzas feketéket, akiket gyűlölt. Mert erre tanította anyja, Brigitta és apja, Terentius. Vissza