Henry Moore

Előszó

Henry Moore szerencséje meglehetősen váltakozó volt, ami műveinek kritikai fogadtatását illeti, attól kezdődően, hogy az 1920-as évek végétől ismertté vált.
Bár nem szidalmazták annyit, mint pártfogóját, Jacob Epsteint, akit - mint Moore mondotta - "alaposan kipellengéreztek", neki is része volt a gúnyolódásban, amikor első ízben állította kis szobrait. Moore-nak azonban mindig voltak támogatói. A 20. század előrehaladtával egy sor politikai és kulturális ügyhöz csatlakozott - vagy hagyta magát megnyerni általuk -, s ennek következtében hol elismeréssel, hol kritikával illették. A közönség jelentős megbízások révén már pályafutása kezdetén megismerhette, nem sokkal azelőtt, hogy az általános értelemben vett "modern művészet" képviselője lett. A háború idején a város bombázása során a londoni metró alagútjában készített Óvóhely-rajzai meleg fogadtatásban részesültek, megérintették a nemzet szívét. A New York-i Modern Museumban rendezett kiállítása, az 1948-as Velencei Biennále szobrászati nagydíja, a British Council háború utáni kitüntetése nemzetközi elismerést és anyagi sikereket hozott számára. Egyidejűleg brit nemzeti kulturális intézmények kulcsfontosságú bizottságai választották vezetőségi tagjukká, aminek elfogadását közösségi kötelességének tartotta, mindez biztosította befolyását politikai döntéshozók körében. Talán éppen ez a kivételezett helyzet provokálta a fiatalabb nemzedék támadását ellene az 1960-as években. Moore kritikai fogadtatása ugyan pozitív maradt, de kiváltságos helyzete kiváltotta olyan fiatal művészek sértő bírálatát, mint Anthony Caro, vagy olyan kritikusokét, mint Clement Greenberg és John Berger. Mindegyik más-más nézeteket vallott. Greenberg és Caro a modernista absztrakt művészet híve volt; Berger a szocialista realizmusé. Greenberg és Caro tartottak ki tovább nézeteik mellett. Csak mostanában vált Moore kritikai elismerése ismét általánossá, mivel a fiatalabb művészek humanistább szemlélethez tértek vissza. Vissza