Jellem és idegesség

Előszó

Az idegbajok czímén 1910-ben tartott előadásaim egy részét bocsájtom itt nyilvánosságra.
Habár az előadások fogalma teljességet kiván és ösmert dolgok elmondását sem hanyagolhatja el, az olvasó ezúttal mégsem puszta összeállítást kap. Sok helyen tértem el általánosan elfogadott nézetektől. Be akarom bizonyítani, hogy az idegesség tulajdonképen nem is igazi betegség, hanem bizonyos fokig normás öröklött tulajdonsága a jellemnek; ezen a fokon túl heredoanomalia, sokszor, de nem mindig, herdodegeneratio.
Ez a szempont arra vitt, hogy a jellemet magát is vizsgáljam. Igy oda jutottam, hogy a szerves és szervetlen világban mutatkozó jellemtulajdonságokat összehasonlítsam és egymással összekössem. Talán nem fog megütközni az olvasó azon, hogy fölfogásom a jellemről és annak az idegességgel való összefüggéséről több helyütt vázlatos. Hiszen még alig történt valami a jellem fogalmának természettudományi alapra való helyezése czéljából. Csak ennek megoldása után lehet a jellemnek és az idegességnek összefüggését minden részletben tisztázni. Erre pedig egy embernek egész élete munkája kevés.
Vizsgálataim sok ponton összefüggenek azokkal, melyeket mélyen tisztelt mesterem, Jendrássik tanár az öröklött bajokról végzett és a melyekben magam is több közléssel vettem részt. Tizenöt évi tanításáért, sok elnéző jóságáért hálás szeretettel vagyok adósa.
Azt gondolom, hogy e munka elméleti része a gyakorló orvosnak olyan ösmereteket ad, a miknek birtokában jobban itélheti meg az ideges ember baját. A második rész, az idegesség megelőzése pedig fontos gyakorlati tárgyról szól. Erről ilyen terjedelmű magyar földolgozás nincs.
Könyvem német nyelven J. Springer kiadásában Berlinben az 1911. év végén 1912. évi dátummal jelent meg. Egyet-mást azóta változtattam és talán javítottam rajta.
Beleszőttem előadásaimba azokat a közléseket is kivonatosan, a melyek 1912 óta külföldi folyóiratokban tőlem megjelentek és eddig magyarul még nem láttak napvilágot. Nézeteim azóta itt-ott lépéssel továbbmentek vagy átalakultak, de alapjukban nem változtak meg.
Sajnálom, hogy könyvemben nem követhettem azt a helyesírást, amelyet egyébként használni szoktam s amely nagyjában megegyezik a Jendrássik "Tanácsadó"-jában kifejtett nézetekkel. Vissza