Jeli

Előszó

A Vas megyei Hegyháton, Kám községtől délre, a Borhordó út és a Római katonák útja találkozásánál, minden év május havában az érzelmek hullámai éteri magasságokba csapnak. A harmadik évezred elidegenedett embere boldogságkereső zarándokútjára érkezik Jelibe, a Botanikus kertbe, a havasszépe szent kápolnájába, a természet Sainte Chapelle-jébe. Virágzik a rododendron-erdő. Teljes pompájában tárulkoznak ki az örökzöld és a lombhullató kis fák és cserjék magános, szép pártájú, harang és tölcsér alakú ezerszínű virágai.
"De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!" - köszön be a boldogság kapuján Szabó Lőrinccel az ezernyi látogató. A virágos erdő pedig lélekemelő szépségével, ezernyi rezdülésével a megnyugtatás dalát közvetíti az emberi szívekbe. A Kert a fák-cserjék-virágok apoteózisa, földi misztérium, egy parányi univerzum, Isten világába röpítő valóságos esztétikum. Kinek köszönhetjük ezt a csodát? Ki volt az alkotó, aki tudásával, tetteivel a természet örömkapuját még szélesebbre tárta előttünk? Ő a "virágos" gróf - dr. Ambrózy-Migazzi István (1896-1933). Roth Gyula erdészprofesszor így emlékszik: "Már a megjelenése is tiszteletet követelt. Hatalmas, gondosan ápolt patriarcha szakálla, ragyogó szemének meleg sugárzása már első találkozásra megragadták, aki vele szembe került. Lebilincselő kedves modora, elragadó lelkesedése, derűs, de mindig józan határokon belül maradó optimizmusa... foglyul ejtette, aki gyakrabban érintkezett vele." Vissza