Jelenkori francia festőművészek kiállítása

Előszó

Immár több, mint százötven éve, hogy a művészi köztudatban - s csodálatos folytonossággal - a francia festészet foglalja el Európában az első helyet. Anélkül, hogy kisebbítenők a német vagy spanyol részvételt a művészet fejlődésében, a franciák helyzetét azzal az egyeduralommal hasonlíthatjuk össze, amelyet - olykor egyidőben a flamand primitívekkel és a XVII. századi hollandokkal - egyedül és kizárólag az olasz művészet tudott megtartani, Duccio feltűnésétől kezdve a renaissance végső visszafényéig. Még rendkívülibb körülmény, hogy ez a francia festészet sosem követte sokáig egyetlen áramnak az útját, amely elég erősnek látszott, hogy ha egyszer nekilendült, mindent a maga képére teremtsen, - hanem mindig módot talált rá, hogy minden húsz-harminc évben megújuljon. Klasszikus volt vagy romantikus, naturalista vagy impresszionista, postimpresszionista, "fauve" vagy kubista - mindig megmaradt állandónak a legváltozatosabb, sőt a legellentmondóbb formák mögött, s bár úgy tett, mintha minden alkalommal megtagadná önmagát, megóvta, minden törés nélkül, géniusza lényeges elemeit. Igy járul sajátos jótulajdonságaihoz, bensőleges értékekhez, amelyet a művészek mesterségbeli tudásának s ízlésének köszönhet, ez a másik tényező, amely szétsugárzásának terjedelmét és gazdagságát magyarázza. Aki francia festészetről beszél, erre az erjesztőre gondol elsősorban, amely állandó örökségként került minden újabb nemzedékhez, a David-dal, Ingres-rel, Delacroix-val kezdő, Corot-val, Daumier-val, Courbet-val, Mamet-val, Cézanne-nal, Renoir-ral folytatódó és Bonnard-ral, Matisse-szal, Rouault-val s Braque-kal végző hosszú sorban, s hatékonysága, úgy látszik, máig sem veszített erejéből. Vissza