Élet és Evangélium (dedikált példány)

Előszó

Aki könyvet ír, ismeretlen embereket szólít meg, eljövendő nemzedékekhez fordul. Ez a könyvecske folyóiratcikkek gyűjteménye. Olyan írásoké, amelyeket a Vigilia olvasókörének szántam, s amelyek sok szállal kapcsolódnak a hetvenes évek életviszonyaihoz. 1972-ben Rónay György kért fel arra, hogy egy darabig lehetőleg havonta írjak egy-egy rövid cikket valamilyen keresztény életkérdésről, mintegy a gazdátlanná vált Kis út rovat pótlására vagy annak folytatásaként. A megújuló rovat címéül én ajánlottam az Élet és Evangélium szókapcsolatot. Tudva-tudatlan bizonyára befolyásolt az ismert hetilap címe: Élet és Irodalom. Akkoriban ezt a lapot divat volt És-nek emlegetni: pesti rossznyelvek szerint azért, mert a körülmények kényszere folytán kikopott belőle az élet is, az irodalom is, címéből csak az és kötőszó maradt hiteles. Ha valamin, hát azon igyekeztem, hogy én ne járjak így. A valóságos életet akartam nyomozni, s az Evangéliumot megszólaltatni. Az és szócskát is komolyan vettem. Ma is hiszek abban, hogy az élet meg az Evangélium nem kitérő egyenesek, amelyeknek - tudvalevőleg - nincsen közös pontja; nem is párhuzamosok, amelyek legfeljebb a végtelenben találkoznak. Az Evangélium nem csonkítja, korlátozza az életet, hanem igazzá, gazdaggá teszi, az élet pedig a maga kihívásaival felszínre hozza Jézus tanításának váratlan élességét.
Húsz évvel megírásuk után meghatottan, de kissé bizalmatlanul olvastam most újra ezeket az írásokat. Vajon mit jelenthetnek ma azoknak, akik könyvként veszik a kezükbe őket? Ha csak történelmi illusztrációt láthatnának bennük, ha csak a baráti figyelem gyűjtötte volna össze őket, nem szívesen járulnék hozzá kiadásukhoz. Azt remélem azonban, hogy ennél többről lehet szó. Ezek a rég megírt kisesszék kötetbe gyűjtve nem nőnek túl esetlegességükön, valamiképpen mégis összeállnak, s a részletek igazságán túl bevezetnek egy gondolkodásmód alázatos és termékeny gyakorlatába. Az élet és az Evangélium kapcsolata, egymásra vonatkoztatása örök kérdés, időszerű ma is, s ezt a füzetet napi meggondolnivalóként olvashatják fiai, lányai, unokái is azoknak, akiknek figyelő tekintetét a cikkek megírása idején magamon éreztem. Vissza

Fülszöveg

Jelenits István 1932. december 16-án született Berettyóújfaluban. Édesapja Csonka-Bihar megye tisztviselője volt. Gyermekkorából néhány évet Nagyváradon töltött, majd a háború végén Budapestre került. A Piarista Gimnázium diákja volt, ott is érettségizett 1951-ben. Beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karára, s ott magyartanári diplomát szerzett. Közben már a Hittudományi Akadémiát is látogatta. 1955-ben belépett a Piarista Rendbe, 1959-ben befejezte teológiai tanulmányait, pappá szentelték.
Kecskeméten tanított öt évig, majd a rend budapesti gimnáziumába került, amelynek azóta is tanára. A rendi teológiai főiskolán a biblikus tárgyak tanítását bízták rá. 1985 óta a Piarista Rend magyarországi tartományfőnöke.
"...hiszek abban, hogy az élet meg az Evangélium nem kitérő egyenesek, amelyeknek - tudvalevőleg - nincsen közös pontja; nem is párhuzamosok, amelyek legfeljebb a végtelenben találkoznak. Az Evangélium nem csonkítja, korlátozza az életet, hanem igazzá, gazdaggá teszi, az élet pedig a maga kihívásaival felszínre hozza Jézus tanításának váratlan édességét." Vissza