Fülszöveg
A különös helyszín hol másutt is lehetne, mint a Budapesti Állatkertben? Itt játszódik tehát a történet, egészen pontosan 1970. február huszonharmadikán, hétfőn. A nap azért emlékezetes számomra, mert valami olyan - csak E. A. Poe tollára illő - groteszk és abszurd szörnyűség történt akkor a szemem láttára, amelyet soha, amíg élek, el nem felejtek. Egy teve a nyílt utcán agyonharapta az egyik ápolókollégámat.
Akkoriban úgy véltem, hogy ilyen hihetetlen eset a valóságban egyszerűen elő sem fordulhat, de ma - idestova negyvennégy év elteltével - úgy látom, hogy bekövetkeztének volt valami törvényszerű jellege. Mert bár mi - Magyarországon élő emberek - ezt nem láttuk magunkon, és azon a világon sem, amelyben élnünk adatott, de a kívülálló számára nálunk, a „legvidámabb barakk"-ként gúnyolt, megcsonkított és meggyalázott országban, valószerűtlen volt minden. Semmi nem az volt, mint aminek látszott és aminek mondták. Ahol olyan emberek éltek, akik fegyveres felkeléssel szegültek szembe...
Tovább
Fülszöveg
A különös helyszín hol másutt is lehetne, mint a Budapesti Állatkertben? Itt játszódik tehát a történet, egészen pontosan 1970. február huszonharmadikán, hétfőn. A nap azért emlékezetes számomra, mert valami olyan - csak E. A. Poe tollára illő - groteszk és abszurd szörnyűség történt akkor a szemem láttára, amelyet soha, amíg élek, el nem felejtek. Egy teve a nyílt utcán agyonharapta az egyik ápolókollégámat.
Akkoriban úgy véltem, hogy ilyen hihetetlen eset a valóságban egyszerűen elő sem fordulhat, de ma - idestova negyvennégy év elteltével - úgy látom, hogy bekövetkeztének volt valami törvényszerű jellege. Mert bár mi - Magyarországon élő emberek - ezt nem láttuk magunkon, és azon a világon sem, amelyben élnünk adatott, de a kívülálló számára nálunk, a „legvidámabb barakk"-ként gúnyolt, megcsonkított és meggyalázott országban, valószerűtlen volt minden. Semmi nem az volt, mint aminek látszott és aminek mondták. Ahol olyan emberek éltek, akik fegyveres felkeléssel szegültek szembe a világ egyik legerősebb és legbrutálisabb nagyhatalmával, majd alig több mint fél évvel ez után, már éltették forradalmuk elárulóit. Olyan emberek, akik még vagy harminchárom évig nem csak eltűrték, de őszintén kedvelték is azt a joviális, kacsingatós főárulót, akinek kezéhez testvéreik vére tapadt. Olyan emberek, akik számára természetes közeg volt a hazugság, amelyben éltek, és tudták, hogy semmi nem működhet úgy, mint normális körülmények között. Ezt a rendszert „gulyáskommunizmusként", a bátrabbak pedig „puha diktatúraként" eufemizálták.
Számomra is felfedezésként hatott, hogy egykori munkahelyem - a Budapesti Állatkert - milyen alkalmas arra, hogy modellezze a kort, amelyben éltünk. És itt korántsem csak a ketrecbe zárt állatok nyomorúságára gondolok, hanem azokéra is, akiknek ugyanolyan kusza sejtéseik voltak csak saját rácsaik és áthatolhatatlan árkok mögé zárt világuk korlátairól, mint gondozottaiknak a magukéról.
Szemadám György
Vissza