Fülszöveg
„Napjainkban újraéled a polgár fogalom. Aktualizált meghatározásokkal. Talán éppen ezért ódzkodik Magyarország népe ettől a szótól. Pedig nem kellene. Mint ahogy nem kellene ezt a fogalmat kisajátítani se. Mert a polgár nem jár díszmagyarban, és nem csak a Dohány utcában lakhat. Nem. A polgárság eszmeköre másról szól. A polgári lét életforma. Olyan, amit meg kell tanulnunk nagyapáinktól, dédszüleinktől. Olyan, amit zseniálisan kiirtottak a gyakorlatban. De szellemben soha. A megszüntetett kávéházak újraélednek. Talán egyszer még irodalmiak is lesznek. A sétapálcás úriemberek ma már nem lódenben járnak. És így fog ez szépen átalakulni." (Polgár, 1991)
„És találkozom cigányokkal, magyarokkal, akiknek rokonságából sokan pusztultak el, vagy rokkantak meg a kegyetlen munka- és haláltáborokban. Mégsem nyafognak. Gyászuk nem érdekből van. Őszinte, tiszta és mély. A fekete lepleken nem zsebek, hanem fájdalom-könnycseppek vannak. A bácsik némelyikének már protézise van: Foksáni, Uzmány,...
Tovább
Fülszöveg
„Napjainkban újraéled a polgár fogalom. Aktualizált meghatározásokkal. Talán éppen ezért ódzkodik Magyarország népe ettől a szótól. Pedig nem kellene. Mint ahogy nem kellene ezt a fogalmat kisajátítani se. Mert a polgár nem jár díszmagyarban, és nem csak a Dohány utcában lakhat. Nem. A polgárság eszmeköre másról szól. A polgári lét életforma. Olyan, amit meg kell tanulnunk nagyapáinktól, dédszüleinktől. Olyan, amit zseniálisan kiirtottak a gyakorlatban. De szellemben soha. A megszüntetett kávéházak újraélednek. Talán egyszer még irodalmiak is lesznek. A sétapálcás úriemberek ma már nem lódenben járnak. És így fog ez szépen átalakulni." (Polgár, 1991)
„És találkozom cigányokkal, magyarokkal, akiknek rokonságából sokan pusztultak el, vagy rokkantak meg a kegyetlen munka- és haláltáborokban. Mégsem nyafognak. Gyászuk nem érdekből van. Őszinte, tiszta és mély. A fekete lepleken nem zsebek, hanem fájdalom-könnycseppek vannak. A bácsik némelyikének már protézise van: Foksáni, Uzmány, Moszkva, Szibéria, Recsk, Hortobágy, Kistarcsa üzenete. Az ötvenhatos börtönöké, az akasztófa alól életbe zavartaké. És nem adnak ki könyvet A magyar Budapest címmel. Mert természetesnek veszik. Mert magyarok. És, noha nem beszélnek róla, tudják és ismerik a magyar holocaust történetét. Ami nem versenytársa a zsidókénak, vagy a cigányokénak. Ugyanis mindegyikben meghalt legalább egy ember. És az már nem politikai őrület, szeszély, diktátori hajlam - az már gyilkosság. Lettlégyen a gyilkos magyar, orosz, ukrán, német, cigány, vagy zsidó." (Magyar holocaust, 1995)
„Nem, Imre, ez nem így van. Azt kell leírni: Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja, szeptember 21-én lenne 75 éves. Igen, lenne. Szörnyű. Pedig olyan kíváncsi lettem volna arra, hogy még ma is a Nemzeti Színház tagja lennél-e. Ezé az újé. Ahol az évadnyitó társulati ülésen nem volt Himnusz. Ahol Halász Péter rendez, ahol segédszínészből főszereplő lesz. Amely - programtervét elnézve - egy érdekes, aranyos művelődési házra hajaz. Ahol nem játsszák Madách Az ember tragédiáját. Ahol eszükbe sem jut színre vinni életed egyik legnagyobb sikerét, a Mózest. Ahol, ahol... Te, szerintem, nem lennél tag. Inkább fognád fiadat és mennétek a Vajdaságba, ahol - most figyelj! - lehetőség lenne a kettős állampolgárságra, de ezt a magyar kormány hátrálsz latja!" (Sinkovits Imre 75. születésnapjára, 2003)
A 33 éves alkotó neve nem ismeretlen a rádióhallgatók, vagy a tévénézők előtt. Az író, publicista Csúri Ákost azonban még a szókimondó természetétől tartók, vagy az azt irigylők is azon tehetségek között tartják számon, akik már "szemtelenül" fiatalon meg tudták fogalmazni a magyarság iránti megkérdőjelezhetetlen elkötelezettségüket. őt a szegedi gyermekkor, az erdélyi gyökerek, és családja által a szocializmus virulásakor, majd annak végvonaglásában is vállalt polgári lét is segítette ebben. Az olvasók már megismerhették erről az oldaláról az 1995-ben megjelent Temessetek szabadon! című kötetéből, amelynek folytatása a Jegyzetlapok. E válogatás tizenöt évre visszanyúlva ad átfogó képet a szerzőről, többek között a szegedi Délmagyarországban, a Délvilágban, vagy az országos lapokban, az Új Magyarországban, és a Napi Magyarországban megjelent írásain keresztül. Társszerzőként média tankönyvet is írt. A gyűjteményben szép számmal találhatók olyan publicisztikák is, amelyek most kerülnek először a nyilvánosság elé. A Magyar Televízió Panoráma című műsorában, és dokumentumfilmesként is bizonyított Csúri Ákos, akire sokan emlékezhetnek a Magyar Rádió Vasárnapi újság című magazin műsorának vezetőjeként is, az utóbbi időben a Hír Televízió Dunakorzóját szerkeszti, abban riporterként és jegyzetíróként is közreműködve.
A jegyzetlapok igényes válogatás egy, a vidékiségét soha meg nem tagadó, ma már fővárosiként is a Kárpátok karéjában élő egy és oszthatatlan magyarságot határtalan térben összetartani vágyó alkotó ember eddigi munkáiból. A hat egységre osztott kötet minden fejezete időutazás az egyszer már elbukott, majd visszamászó aparatcsikok, és a feléledő, a múltra is emlékező magyarság tisztalelkű polgárainak a csatájában. A befejező rész 1991-ben írt gyűjteménye talán egyszer megfilmesítve, kordokumentumként szolgálhatja a jobb sorsra váró, és minden egyéb híresztelés ellenére, a határokon innen és túl létező magyar nemzetet.
Vissza