Előszó
Néhány évvel ezelőtt, mikor még német csizma döngött Szlovákiában, élt Pozsonyban egy diáksorban levő magyar költő, kinek tehetsége és meghökkentő felkészültsége akkor már két verskötetnyi múlttal...
Tovább
Előszó
Néhány évvel ezelőtt, mikor még német csizma döngött Szlovákiában, élt Pozsonyban egy diáksorban levő magyar költő, kinek tehetsége és meghökkentő felkészültsége akkor már két verskötetnyi múlttal dicsekedhetett.
A »Fény nélkül« klasszikus csillogásu zárt egységén még nem érződött a szenvedés és élmény nyoma, de hogy is kereshettük volna azt? Tizenhat-tizenhét éves korban az élmény világa, az élet maga még feltöretlen, szűz terület. Kövesdi László ez idejének termése azonban így is oly hibátlan hogy önkéntelenül az uj magyar költészet legkiválóbb alakjára, Weöres Sándorra gondolunk, ki ugyanilyen határozott lépéssel kezdte - egyazon gyerekfejjel - felfelé ivelő pályáját. Vegyünk csak egy részletet a tizenhatéves Kövesdi »Tomi rabjához« irott verséből:
Ott üldögéltél nagybusan a fázó,
nagy fák alatt, távol hegyek között,
s kiolthatatlan honvágy költözött,
a fájdalomtól töri szivedbe, Názó!
Elgondoltad: milyen lehet ma Róma,
azúrkék ég alatt a hét halom,
hol mámor teremt a hegyoldalon, -
alatta messze, nyúl az ősi róna.
Vissza