Jégkockák Isten whiskyjébe

Előszó

EZ A KÖNYV EGY JÁTÉKSZER. Mint a régi tükrös-gyöngyös játékban: ugyanaz a minta még egyszer nem rajzolódik ki. A Jégkockák Isten whiskyjébe című képeskönyvben különös játékba kezd kép és szöveg, lebontják és újraépítik egymást; kapcsolatuk olyan, mint a szembefordított tükröké: a Végtelen illúzióját keltik. A könyvet nézegethetjük úgy, mint egy albumot, egy-egy fotón elidőzve, hagyva, hogy szemünk teljen; nézhetjük úgy, hogy a képaláírásokat is elolvassuk - de akkor az a fotó már nem az; olvashatjuk úgy, hogy a fotográfus, Szabó Zoltán képaláírásait is kikeressük a könyv végén - és akkor a fotók már azok sem. Ha a mesék felől közelítünk a képekhez, azok újraexponálódnak, s teszik ezt akkor is, ha a Hajónapló, vagy M. Lengyel László írásai keltik föl elsősorban a figyelmünket, így van ez. Hogy ezt a többrétegűséget a fotográfus mivel éri el, az ő titka. A tipográfus is csuda játékot játszat velünk: némelyik fotót olyan messze helyezte tőlünk, mintha kiállításon látnánk, máskor egyenesen beléptet bennünket a képbe. A szöveg feszes ritmusú: hogy látványa is élmény legyen, a párbeszédes részek írása eltér a szabályostól, de csak annyira önkényes, hogy az ne menjen az érthetőség rovására. A Jégkockák Isten whiskyjébe című képeskönyvben mesél a négy őselem: a Tűz, a Víz, a Föld és az Ég. Nevük a függőleges burját írással is megjelenik minden fejezet elején, és föltűnik minden lap alján. A mesék színes gyöngyök, egyikük-másikuk igazi drágakő; a Bajkál partján élő népek, elsősorban a burjátok és tunguzok kincsei. Szépségüket még az sem kezdi ki, hogy némelyikükön itt-ott érződik a bajkáli népek hitvilágától idegen világszemlélet beavatkozása. A Hajónapló írásai olyanok, mint a tengerparti kövek, emlékek: régi és újabb keletű útijegyzetekből válogatott részletek. Általuk utazók és tudósok szemével nézhetünk a Bajkálra. S a tengely, ahol csönd van és egyensúly: M. Lengyel László írása a Csönd helyéről. Nos, ez a nyersanyagunk. Ebből fűzhetünk tüzes villódzású, avagy kékes fényű, nehéz, avagy légies ékszert magunknak elvágyó délutánjainkon. Vissza