Az elveszett boldogság nyomában

Fülszöveg

Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai nő felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a „vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek.
A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben.van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban.
Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre?
A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.

A civilizált ember elfelejtett vagy nem mer az érzéseire, ösztöneire hallgatni. Kétségbe vonja, hogy vannak ösztönei, és hogy érzései megbízhatóbbak, mint az intellektusa. Pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak - állítja Jean Liedloff.
az egyik legerősebb ösztönünk csecsemő gondozására irányul. Mi mégis különböző gyermeknevelési és csecsemőgondozási tanácsadókra hallgatunk. Születésük után elválasztjuk a kicsiket az anyától, egy külön szobában kiságyba fektetjük, babakocsiban tologatjuk, az óra szerint szoptatjuk őket, és csak akkor érünk hozzájuk, ha tisztába tesszük vagy etetjük, mert attól félünk, hogy a túl sok szeretet elkényezteti a gyermekeket. Egy macska- vagy egy majomanya esetében megütköznénk, ha az állatok újszülött kicsinyeikkel ugyanezt tennék. Az emberi faj esetében azonban mindez természetes, és ennek az ellenkezőjét tekintjük természetellenesnek. Vissza