Előszó
Szervusz pajtás! Hozzád fordulok ezekkel a sorokkal. De ha nincs kedved hozzá, ne olvasd végig őket. Nyugodtan átlapozhatod, nem sértődöm meg. Emlékszem, én sem szerettem az előszókat. Ha új könyvet vettem a kezembe, mindig azzal kezdtem, hogy térjünk a dologra. Mert ezzel kezdtük valamikor harmadik gimnazista korunkban, a mi fizikai szertárunkban", amikor kísérletezni akartunk.
Egyébként magát a könyvet sem kell elolvasnod, legalább is nem az egészet és nem éppen abban a sorrendben, ahogy a könyveket olvasni szokás. Kezdheted az utolsó oldalon, vagy a közepén, ahogy tetszik. Különben a könyv tele van képpel. Ezek már maguk is eleget mondanak - épp úgy, mint a moziban látott képek.
Ha pedig megbarátkozol ezzel a könyvvel, visszatérsz majd ezekre a sorokra is, amelyekben most előttem és, íme előtted is, újra életre kelnek azok a szép napok, amikor mi, veled egyidős pajtásaim és én, rohammal foglaltuk el a fáskamrát egyik osztálytársunk nagynénjének udvarán. Kitakarítottuk, kitataroztuk, berendeztük a legjobb tudásunk szerint, s az ajtajára egy deszkalapot szegeztünk ezzel a fölírással: „Fizikai szertár".
Szabad időnk sok óráját töltöttük itt. Fölszerelésünk nagyon szerény volt: régi kartondobozok, madzag, konzervdobozok, poharak, palackok, villák, kanalak, dugók, ollók, ceruzák, papír, szóval csupa olyasmi, amire otthon is könnyen ráakadhattunk. De ha sikerültek a kísérletek, úgy örültünk, hogy ez az öröm bőséges jutalom volt minden vesződésünkért, s oly szépekké tette első lépteinket a fizika területén, hogy még ma is valamennyien szívesen gondolunk vissza rájuk, mint gyermekkorunk felejthetetlen óráira.
Vissza