Előszó
Nagy út végéhez érkeztünk "Jászladány története III. kötete" megírásával. Ez a könyv - az előző kettővel - nyolc évi levéltári kutatásom, valamint a paraszti sors, a jász föld végtelen szeretetének az eredménye.
nyolc év nagy idő. Egyötöd emberöltő. Mikor az ember elkezd egy nagyon munkát és azt a Gondviselő oltalmával sikerül is befejezni, az különös ajándék, nagy öröm.
Hatvannyolc évesen fogtam hozzá Jászladány története megírásához. Akkor még azt sem tudtam, hogy Jászladányról mennyi írott anyag halmozódott fel évszázadok alatt a elvéltárakban. Nem tudtam 100 évvel előbbi időkből egy-egy ladányi főbírónak, jegyzőnek, plébánosnak, tanítónak a nevét sem. Nem tudtam az oly sokat emlegetett Császár-dűlő, Rác-halom, Ravasz-ér, Tulatöltések, Iskolarész, ürmös-hát, Élő-föld határrészeknek eredetét, elnevezését, jelentését. Igyekeztem minden esetben a régi írások, jegyzőkönyvek, dokumentumok tartalmából összeállítani történetírásomat.
kezdeti munkám a latin nyelvtudásom hiánya miatt volt nehéz. Először meg kellett ismerkednem az írott latin betűkkel, szavakkal, majd a latinos kifejezésekkel. Hiába volt ott a tarsolyomban a latin szótár, a latin nyelvtan, hiába értettem meg a deák-írás mondandóját, egyes szavak, kifejezések értelmét még ma is alig értem. Nehéz megérteni a 300 évvel ezelőtt már használt "környülállások" szó értelmét. De még százszorta nehezebb megérteni azt, hogy 1831-ben, a nagy epemirigy-kórság, a kolera évében, midőn augusztus hóban akkor 510-en haltak meg, a szomszéd Tiszasüly uradalmaiban az aratókat "arató-betyároknak" nevezik a jegyzőkönyvekben, nem arató munkásoknak. Az én fülemnek az ilyen és hasonló kifejezések idegenek. Betyár szó alatt mi Rózsa Sándorokat, Sombri Jóskákat, Bogár Imréket képzelünk el, nem pedig az áldott mindennapi kenyerünket betakarító, nagyon szorgalmas, verejtékező embereket...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal