"Jász vitézek rajta, előre!"

Előszó

1944. szeptember 13-án, a hajnali órákban zseblámpa fénye mellett vezettük harckocsijainkat Kevermes keleti szélére. Reggel 6 órakor megérkezett a parancs: támadás! Amikor bemásztam a „foltozott" Toldi parancsnoki búvónyílásán, s a toronytetőt becsuktam, magamban elmondtam egy Miatyánkat - mivel nem tudtam mit hoz a jövő - s kiadtam az indulási parancsot. Huszonnégy éves voltam akkor, feleségem pedig elsőszülött fiunkkal a századvonatnál tartózkodott. A torkomban dobogott a szívem, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki ezen a napon indult el Arad tájékára. Nem tudtuk, s nem is sejtettük, hogy valamely szinten, de történelmet írunk, a parancsot nem kérdőjelezhettük meg, hiszen esküt tettünk a Legfelsőbb Hadúrra, s az eskü szent dolog, mely az embert kötelezi Hazája védelmére! Az ezt követő időszak, Arad és környéke, 1944. október 6-a, Szentes - Csongrád védelme és a budapesti harcok már szintén valóban a magyar hadtörténelem újabb epizódjai voltak, ahol harckocsi szakaszparancsnokként legjobb tudásom szerint védtem a Hazát, óvtam a rám bízott embereket és a technikát, utoljára mint közepes Túrán kocsiparancsnok... A háború azonban a vesztesek oldalára sodort ismét bennünket... Az a nép, amelyik nem tiszteli a múltját, nem érdemli meg jövendőjét! A háború végén hazánk is hadszíntérré vált, iszonyú szenvedés és pusztulás lett a következménye. Az „1945. év április 4"-e után sem vonult ki a szovjet hadsereg, csak részben. így jelentett biztosítékot a Szovjetunióból hazaáramló emigráns kommunistáknak. Védelme mellett meg is alakult a Rákosi kormány. Semmibe véve hazánk alkotmányos társadalmi rendjét, adminisztratív, kemény rendeleteivel fölforgatván a polgárok nyugalmát, óriási feszültség lett úrrá társadalmunkban. Népünktől idegen és marxista ideológiájának erőltetése ezt csak fokozta. Ebben az évtizedben hazánkra illett Berzsenyi a „ Magyarokhoz" című ódája!. "Mi a magyar most/rút szibarita váz./Letépve nemzeti bélyegét!/ Hazája feldúlt, végfalából rak palotát, heverő helyének!" Ennek az esztelen politikának következménye lett az 1956-os forradalom és nemzeti felkelés! Ezt csak a szovjet hadsereg segítségével tudták leverni! Következménye: közel 300 ezer magyar elhagyta hazánkat, kemény megtorlások, halálbüntetések! Majd a nyugati határunkon drótakadály és aknamező! A vasfüggöny országa lettünk! A talpnyalók feladván nemzeti magyarság-tudatukat, bevezették iskoláinkban a kötelező orosz nyelv oktatását! Feledni akartak!!! Él itt egy nép, a Kárpát-medencében, a szláv és a germán nyelvtengerben! Megőrizte ezer éven át sajátságos, szép anyanyelvét, nemzeti kultúráját, hőseit, példaképeit, s tiszteli a múltját! Van! Itt él! Ma is! Emelt fővel vállalja magyarságát, hazáját! Forró érzéssel és szívvel ragaszkodik e honhoz, Magyarországhoz! A vesztes II. világháború után nemcsak személyemet, hanem családomat is számos megaláztatás, mellőzés érte, abból kifolyólag, hogy apám után vitézi rangot nyertem, s páncélos tisztként harcoltam Hazánk védelmében. Vissza

Fülszöveg

"... Hábel Pál hadapród őrmester villámgyorsan felismerve a súlyos helyzetet, hősi elszántsággal, kocsijával a kilőtt, önmagával tehetetlen parancsnoki harckocsi elé kanyarodik, és saját testével fogja fel a neki szánt lövést. A hősi önfeláldozásban Hábel Pál hadapród őrmester és mindkét kezelője életét veszti és ezzel örökérvényű példáját adja a magyar katonai erényeknek és önfeláldozó készségnek..." - írta a jászberényi páncélosok hadikrónikája 1941. július 13-i tűzkeresztségük történetéről. A hadapród őrmester hőstettét 1942-ben a jászberényiek egyik karpaszományosa, Donászi Ede szekkó formájában örökítette meg a volt Lehel Szálló lépcsőházában, melyet a II. világháború után eltüntettek.
A kötet, melyet a Olvasó kezében tart, a jászberényi kerékpáros, majd harckocsi zászlóalj teljes történetét mutatja be 1921-től kezdve, megismertetvén a kerékpárosok és páncélosok mindennapjait, kapcsolatukat Jászberénnyel, valamint egyenruházatunkat, fegyverzetüket és harckocsi zászlóalj páncélos anyagát. A II. világháborús események kapcsán az 1941-es hadjárat során tanúsított szereplésüket, majd az 1944-1945. évi magyarországi helytállásukat lehet nyomon követni, egészen a II. világégés végéig.
A kötet értékét jelentősen növelik az egykori jászberényi páncélosok visszaemlékezései, a tisztikar katonai pályafutásának ismertetése, valamint az a közel 400 darab korabeli fénykép, amely bepillantást enged a "birinyi gumihuszárok" és páncélosok életébe, részletesen bemutatván a Jászberényben használt harckocsi típusokat is. Vissza