Jász-Nagykun-Szolnok megye kialakítása

Előszó

A mai Szolnok megye néhány területi változás kivételével Jász-Nagykun-Szolnok megye néven 1876-ban alakult ki, a volt Jászkun Kerület jászsági és nagykunsági helységeiből, valamint Heves és Külső-Szolnok vármegye néhány tiszamenti községéből. A területváltozást elrendelő törvény hosszú folyamat végeredménye volt, amelyben a széleskörű önkormányzattal rendelkező Jászkun Kerület különállásának és kiváltságainak fokozatos visszaszorítása következett be.
Az átalakulási folyamat szoros összefüggésben van a magyar kapitalizmus kialakulásával. Magyarországon a feudalizmus válsága az 1840-es években elérte tetőpontját. Meggyorsult az iparfejlődés, kölcsönhatásban a közlekedéssel, fejlődésnek indultak a városok. A továbbhaladásnak azonban gátat vetett a feudális berendezkedés: a jobbágy viszony lehetetlenné tette a munkaerő áruvá válását, a föld piacra kerülését pedig az ősiség törvénye akadályozta. A problémákat polgári forradalomnak kellett megoldania. Az átalakulást sürgető magyar liberális köznemesség először a reformpolitikával próbálkozott, majd a forradalom útjára lépett. A gazdasági élet kapitalista átalakulása útjából az 1848/49-es törvények jórészt elhárították az akadályokat. Az új gazdasági berendezkedés szükségszerűen követelte az államigazgatás átalakítását, a feudális kiváltságokkal terhes, nehézkes közigazgatás reformját. 1848/49-ben az igazgatási apparátus gyökeres átalakítására politikai és katonai okokból nem került sor, átmeneti intézkedések, felemás megoldások jellemzik a polgári forradalom időszakának közigazgatását. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása után az osztrák udvar diktálta a legyőzötteknek a bel- és külpolitikát. A katonai győzelem jogalapot és lehetőséget teremtett a Habsburgoknak, hogy valóra váltsák, II. József óta dédelgetett álmukat, az egységes német nyelvű centralizált összbirodalmat. A nemzeti forradalmak adták a jogalapot, a katonai győzelem pedig a lehetőséget ennek rendeleti úton történő keresztülviteléhez. Magyarországon is a szabadságharc bukása után, hatalmi szóval, rendeleti úton valósult meg a centralizáció, abszolutizmussal párosulva. Ennek sémája: a császár uralkodik, a kormány intézkedik, a közigazgatási szervezet a fegyveres erő segítségével végrehajt, a nép engedelmeskedik. A közigazgatás szerkezete ennek megfelelő volt, a helyi igazgatás: megyei, járási, minden önkormányzati jogát elvesztette, központosított hálózaton át kapta a végrehajtandó rendeleteket. A Jászkun Kerület teljhatalmú ideiglenes császári biztosa Kenéz Mihály túrkevei földbirtokos volt, aki egyszemélyben gyakorolta a végrehajtó hatalmat. Nyilvánvaló, hogy az ilyenfajta kormányzati módszer a magyar társadalom egyetlen rétegét sem érintette előnyösen, támogatásra az arisztokrácia körében sem talált. Ausztria az abszolutista centralizációt nem tudta sokáig fenntartani, s az 1850-1860-as évek között a legkülönbözőbb közigazgatási szerkezetekkel próbálkozott. 1850-ben a Jászkun Kerületet öt járásra osztották, ezt 1851-ben újabb rendezés, járásra osztás követi. A sikertelenségek láttán a császár kénytelen volt lemondani a teljes elnyomás politikájáról, s az 1960-ban kiadott Októberi Diploma visszaállította az alkotmányos életet. Vissza