Járőr a Szaharában/Az úr a pokolban is úr

Fülszöveg

- Katona - felelte lesújtó hanglejtéssel az alezredes. - Hogy hívják?
- Puskin Mária Gottfried... és most már bevallom, hogy néha az Iván nevet is viselem - tette hozzá lesütött szemmel, mert maga is érezte, hogy egy már túlzás.
Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszú arcú, pamacsbajszú, pápaszemes kispolgáron, azután vállat vont, és az altiszthez fordult:
- Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogy ez az ember egy szokatlanul megrögzött civil, és mivel kiképzés előtt áll még, büntetés helyett részesítse szemléltető oktatásban a katonás viselkedésről. Ez a kijelentés délelőtt tizenegykor történt. Délután négy felé az ájultan heverő újoncot két legén a szobájába vitte. Így indult útjára a hosszú arcú, szemüveges Puskin Mária katonai pályafutása.

Valamikor sok-sok fehér folt terült el az atlaszon. Csak a parti részek színesedtek lassacskán, ahol az első portugál, holland és angol telepesek kikötöttek, hogy megvessék lábukat és az impérium lobogójának állványát. Azután zümmögni kezdett a dinamó, megindult az iparosodás, versengés a nyereségért, és a nyolcvanas évek kolonizálási láza elnyelte a térkép leghatalmasabb fehér foltjait is. Néhány apró, fehér folt még akad a térképen. Ezeket már nem olyan könnyű meghódítani, mert nemcsak a bennszülöttek védik kezdetleges dárdáikkal vagy ócska Remington- és Riffle-puskáikkal, hanem a féltékeny nagyhatalmak is a körmére néznek egymásnak. Azelőtt könnyű volt egy fél világrészt is meghódítani, hiszen csak ember kellett hozzá, csak fegyver és vér. Ma egy kis fehér foltért nehezebben indulnak el a tankok és menetoszlopok, mert demarsokat, megtorlásokat, sajtóháborút és szankciókat idézhet elő. És a diplomaták esetleg ötvenezer ember kiontott piros vérétől nem félnek úgy, mint tíz fehér aktától. Vissza