Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás (1772-1846)

Előszó

A kortárs feljegyzések és visszaemlékezések kurta-furcsa képet adnak Jankovich Miklósról, s a későbbi értékelések is ellentmondásosan világítják meg tevékenységét.
Jankovich bogarasnak mondott, a hajdankor emlékeit szenvedélyesen gyűjtő és tanulmányozó tudós, az új intézményeket tervezetekkel és pénzzel támogató mecénás volt. Mellőzött, sértett emberként halt meg. Több mint fél évszázados munkálkodásának eredményeit az utókor számára elsőrendű, gazdag gyűjteményei, nagyrészt megvalósulatlan, töredékeiben is nagyszabású tervezetek, kiadatlan, lenyűgöző méretű katalógusok, bibliográfiák őrzik. Hosszú élete során előbb-utóbb szinte mindenkivel szembe került. Mint Toldy Ferenc gyászbeszédében utalt rá: "Kortársai nem ismerték el nagy érdemeit s nem ritkán esetlen élczeket faragtak rovására, melyekre egyébiránt az öreg úr meg is felelt." Mint gyűjtő tárgyszeretetével, finom ízlésével, széles körű műveltségével a korszak hazai viszonyai között européer "connaisseur" volt: szakértő és koncepciózus, a megszállottságig szenvedélyes, egyszerre kicsinyes és bőkezű gyűjteményépítő. Ugyanakkor kapcsolata kora progresszív irodalmával, a nemzet sorskérdéseit érintő történelmi-politikai eseményekkel elenyésző és anakronisztikus volt. Mint Fenyő István Az irodalom respublikájáért c. könyvében jellemezte, 1817-től a Tudományos Gyűjtemény körül szervezkedő ortológus táborban Fejér Györggyel, Kultsár Istvánnal, HOrvát Endrével, Horvát Istvánnal a nemesi originalitás eszméjének egyik jellegzetes képviselőjeként mutatkozott be. Valóban, Jankovich nemesi patrióta volt: az arisztokraták közt köznemes, a művészek, honoráciorok között birtokos vármegyei táblabíró, a tudományt hivatásszerűen művelő tudósok közt nemesember, műkedvelő, passzionátus gyűjtő. Tevékenykedésének mozgatója mindvégig a régi dicsőség, a nemesi-nemzeti múlt emlékeinek összegyűjtése és búvárlása volt. A Jankovich által következetesen vallott, történelmi távlatokban nézve szűk nemesi világképet azonban szétfeszítik a hátrahagyott életmű dimenziói. A konzervatív nemesi romantika - ha közelebbről elemezzük - a legszélesebb körű hungarica-gyűjtési programmal a nemzeti romantika kimunkálása felé mutat: a muzeológia, a régészet, a művészettörténet korszakunkban, a 18. és 19. század fordulóján induló tudományának művelése, hatalmas bibliográfiái, illetve anyaggyűjtési keletkezésük idején azt a teljességre törekvő, tényszerű forrásfeltáró munkát mutatják, amelyet egy-két generációval később a pozitivizmus nagy szintézisei valósítanak meg. Vissza