Naplóm 1938-1944

Előszó

Előszavak
Nincs emlékem arról, vajon hány éve tudok anyám naplójáról, de valahogy mindig tudtam, hogy létezik. Azt is tudtam, hogy hogyan néznek ki a kisalakú, gusztusos, szürke, kívül kockás, belül vonalas spirálfüzetek, borítójukon a felirat: Kucses Éva - Naplóm, és egy évszám.
Azt is tudtam, a hétfiókos komód melyik fiókjában fekszenek. De nem mertem hozzájuk nyúlni, beléjük olvasni, mintha tartottam volna tőlük. Pedig logikusan gondolkodva tudhattam, hogy igazi, családot rengető titkokat nem rejthetnek, mert azokat az ember időben szanálta volna. Már ha van rá ideje. És Anyámnak volt, hosszan küzdött betegségével, és nem viselte türelemmel, szemben a többséggel, akikről ezt általában utólag állítják.
Mindegyik füzet olyan jó állapotú, hogy képtelenség elhinni, már 80-85 éve rejtik egy valaha fiatal, gondtalan, csinos, művelt lány írásait, titkait. Kicsit ugyan megsárgult a papír, de rajtuk nem hagyott nyomot sem az idő, sem a történelem, sem a számtalan költözés. A kézírás ismerős, ugyanaz, amelyet születésem óta ismerek: Anyámé. Hogyan maradhat egy ember kézírása változatlan 60 éven át? Az enyémre rá se lehetne ismerni.
Anyu halála óta azután néhányszor vettem a bátorságot, és belebeleolvastam a füzetekbe, mindannyiszor lenyűgözött Kucses Éva stílusa, humora, életkedve és a körülötte zajló gazdag, pezsgő szegedi társadalmi és kulturális élet. Megdöbbentett, elszomorított és feldühített, hogy micsoda intellektusokat bíró családot pusztított el és tett tönkre a nácizmus, a háború, majd az azt követő újabb kibírhatatlan fordulat, az államosítás.
Lassan érett bennem a gondolat, hogy kötelességem foglalkozni a naplóval. Én vagyok az első és az utolsó, aki ebben még hitelesen léphet, sőt, köteles lépni, mert lehet, hogy nélkülem egy következő költözést, lakásfelújítást vagy évtizednyi sötétséget már
5 Vissza

Fülszöveg

„Ha valami rém okos bácsi, mondjuk, egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára."
Ezt a naplót tizenkét és tizennyolc éves kora között Kucses Éva vezette, aki később Janikovszky Éva néven vált híres íróvá. A korabeli bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ekkor volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább, saját családját is érintő intézkedéseivel. A leendő írónő hol kacagtató, hol szívszorító iróniával mesél osztálytársairól, barátairól, saját magáról és tágabb otthonáról, Szegedről. A vidám gyermeki hang folyamatosan komolyodik, a késői - 1943-as és 1944-es - bejegyzések már egy olyan fiatal nőt mutatnak, aki érettségével, intelligenciájával, műveltségével kitűnik kortársai közül, és a nála idősebbek barátságát keresi. A kötet gazdag képanyaga a hagyatékban maradt fotókból, valamint korabeli dokumentumok felhasználásával készült. Vissza