Jancsi esete a klasszika filológiával/A naív faun

Előszó

Részlet a kötetből:

Csehov Antal
(1860-1904)

Rövid, beteges életében egész kis könyvtárra való novellát írt. Mint drámaíró, néhány apró, tréfás jelenetén kívül hat nagyobb színművel szerzett világhírt. Novellái közül eleinte csak a humoreszkek terjedtek el minden kultúrnyelven, komoly elbeszélései csak újabban kezdték hatásukat éreztetni a külföldi, különösen az angol irodalomra. Csehov komoly vagy szatirikus-humoros novelláiban, rajzaiban benne van az egész orosz társadalom, az ú. n. felső tízezer kivételével. Az arisztokrácia problémái nem érdekelték. A muzsikából és a csinovnyikból minden jellegzetest művészettel hozott ki; a jólelkű humortól a pajkos karikaturáig minden megörökítésre érdemes helyzetben megfogalmazta alakjukat. A nőt és a gyermeket senki sem mintázta meg olyan teljesértékű, melyen átérzett emberi típusnak, mint Csehov. Nem ismeri a pellengérre állítást, sem az epés gúnyt, mint az orosz irodalom többi nagy szatirikusa. Tiszta szívvel mosolyog a ferdeségeken, de nem vonja meg részvétét attól, akivel olvasóit megnevetteti. Megfigyelését nemcsak mint író teszi meg, hanem mint orvos is - ez volt polgári hivatása -, ezért mindig tárgyilagos, céljai mindig komolyak. Humora, amellyel a vaskalaposságról, előítéletekről, a megátalkodott maradiságról, a nyárspolgári félig kritikátlan, félig álszenteskedő erkölcs-dogmákról leráncigálja a fügefalevelet: abból a nemesen humánus szabadelvűségből szólal meg, amelynek annyi együttérző rokonszenve, annyi meleg könnye van a szenvedők számára. Az emberi jóság, az orosz íróknak ez a legszebb közös sajátsága, Csehov lapjairól árad - barátja és mestere, Tolsztoj után - a legbővebben és legmelegebben az olvasó lelkébe. Vissza