Isten vele Tanár Úr!

Előszó

Részlet a kötetből:

"Ha az ember öregszik, (de nem beteges, természetesen) néha-néha elálmosodik és akikor az órák olyan lustán vonszolódnak, mint ahogy a lassú nyáj ballag a mezőkön. Chips is így érezte magát ezen az őszön, ahogy a napok egyre kurtultak és már olyan sötét volt, hogy meg kellett gyújtani a gázt a délutáni csengetés előtt. Mert Chips, mint az öreg tengerészkapitányok, még most is a mult jelzései szerint mérte az időt. Hát persze, hogy úgy mérte, hiszen Mrs. Wickettnél lakott, szemben az iskolával, az út túlsó felén. Már tíz évnél régebben lakott itt, mióta ő és háziasszonya inkább a brookfieldi időbeosztáshoz tartották magukat, mint a greenwichihez. - Mrs. Wickett - kiáltotta Chips szakadozott, magas hangján, amely még megőrizte régi erélyének emlékét, - legyen oly szíves hozzon egy csésze teát preparációs óra előtt.
Ha az ember öregszik: szívesen elüldögél a tűz előtt, teáját iszogatja, hallgatja az iskolaharangokat, ahogy az ebédet jelzik, az ebédutáni csengetést, a preparációt és a kihunyó lámpák percét. Chips mindig ezután az utolsó csengetés után húzta fel az óráját, aztán odatette az ellenzőt a kandalló szája elé, kioltotta a gázt, fogta a detektívregényét és magával vitte hálószobájába. Alig olvasott többet egy oldalnál és máris gyorsan elnyomta az álom. Álma inkább titokzatos, intenzív érzékelés volt, semmint más világba való átlépés. Mert napjai és éjszakái egyaránt telve voltak álmokkal." Vissza