A hódító

Előszó

Részlet:


Kolumbusz Kristóf élete és sorsa szembetűnő világossággal mutatja, hogy a nagy teljesítményre kijelölt embert is csak földi bevégzettségéből lehet megmagyarázni. Képzeletünk nagyon is hajlandó felruházni a halhatatlan alakot azokkal a tulajdonságokkal, melyek csak hatásaiból származnak, ilyenformán nem tapadtak volt földi létéhez és személyiségéhez. A dicsőség egy nagyon titokzatos kristályosodási folyamat, melynél sok salak kerül feldolgozásra. Ezért látják a kortársak a kiváló jelenséget vagy tévesen, vagy sehogyan sem, míg az utókor mindig betudja a végső eredményeket, tehát azzal, hogy ismeri azt, ami létrejött, (ami alapján egy már megmerevült valami), elerőtleníti nézetét a fejlődőről és arról, ami létrejött. Ezért hasonlatos minden ítéletünk történelmi korokról és történelmi személyekről elkopott aprópénzhez, melynek értékét csak ritka alkalomkor vizsgálják felül. Minden hagyomány a vele összebogozott tévedések összessége révén marad fenn, másképpen ez nem is lehet, de ne is legyen, mert a tévedés termékenyítő elem, belőle jön létre a kép, a monda és a mindig megújuló élet. Ki tudná elviselni az igazat, föltéve, hogy van igazság? Rajta roppanna szét minden föllendülés, minden ábránd, minden a valóságon diadalmaskodó eszményiség. Kevés köze van a történelem tanusításához és érvényes oknyomozásához ennek az igazságnak, mely mint az ércben az aranyszemecske, el van rejtve egy rideg és nehezen kezelhető anyagban; ahhoz, hogy kiássuk és kiolvasszuk, sok fáradság kell, sok szeretet és bizonyos bátorság, mert az emberi lélek , ahol erre egyedül lehet rátalálni, elrémítő kisértetekkel népes, sötét útvesztő. Vissza