A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 120 éve

Előszó

„Tudományoknak tökéletesebb kiművelésére és elterjesztésére leghatásosabb eszköz a tudósok minél többszöri összejövetele, ahol szép gondolataikat egymással közlik, s a közös barátságos vitatás által a homályost, a kicsinyt felvilágosítják, a hibásat megjobbítják és a nehezet megkönnyítik." E szavakkal indokolta meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének létrehozását Bene Ferenc, a pesti egyetem orvoskari dékánja 1840. július 25-én. Akkor hangzottak el ezek a szavak, amikor az egész magyar közélet az irodalomtól a politikáig, a közlekedési problémák megoldásától a jobbágyrendszer felszámolásáig minden energiát az ország jövőjének kimunkálására fordított. A metternichi rendőrállam lassú enyhülése, de a reformmozgalmakra még erősen fékezően ható bécsi „felügyelés" mellett a nagy reformerek: Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József és a többiek sem felejtkeztek meg a magyar tudományos élet magasabb szintre emeléséről. A Magyar Tudományos Akadémia első virágzó korszakát élte ekkor, de ennek működésében és céljaiban is megfigyelhető, hogy elsősorban a reformeszmék gyakorlati megvalósítását célzó stúdiumokat támogatta, jelesül a jogi, gazdasági és közigazgatási problémákra keresett gyors megoldást, a feudális berendezkedés felszámolására törekedve forradalmi elgondolásokkal vagy fontolva haladó tendenciával. A bécsi engedélyhez kötött egyesületi, társulási élet kezdeti próbálkozásai is inkább csak gazdasági keretek között indulhatott meg (Védegylet, Iparegylet), de mindinkább érezték, hogy a kulturális élet sem hanyagolható el, ha lépést akar tartani az ország Európa uralkodó eszméivel. A politikai szólamokban oly sokszor hangoztatott „dicső múlt" indokoltsága, kritikusabb feltárása a tájékozottabb elmék előtt kérdésessé tette, hogy jogosult-e dicsőségről beszélni, ha azt csak a költők ekkoriban divatos romantikus nemzetszemléletében találjuk meg, amely odáig vezetett, hogy az akkori jelen, a reformkor pezsgése mögött a nemzethalál pesszimizmusa is ott kísértett. E végletek mellett azonban akadtak szélesebb látókörűek, akik a nagy nekibuzdulások hangulatában is észrevették, hogy nemcsak költői hevülettel és a politikai forrongás türelmetlenségével lehet a magyar nemzeti öntudatot (a liberális eszmékkel összhangba hozva) táplálni és a végső célul kitűzött állami függetlenséget kivívni, hanem ennek tudományos megalapozottságát, a függetlenebb nemzeti élettel együttjáró kulturális bázist is az akkor már csírázó pozitivista történelemszemlélet alkalmazásával kell megteremteni. Vissza