A Sztárok Árnyékában (dedikált példány)

Előszó

- Baszameg, baszameg, baszameg! - járt ökleit függőlegesen rángatva idegesen fel, és alá a Jégszínház előcsarnokában Adler Zsiga bácsi - Hogy hívják azt a nagyfejű fekete srácot? Hogy hívják? Ipari tanuló a fiú!. Villámgyors, és van esze a bunyóhoz... De hogy hívják?
- A feeeneegyemeg, a feeeneegyemeg... - morgott maga elé meredve a Jégszínház nagytermének sarkában Papp Laci - Mi a neve annak a fekete, nagyfejű srácnak? Olyan jól fog ritmust, olyan jó érzékkel üt! Még ifi az a fiatal fiú. Mi a neve? A feeenegye meg!
1972 .január 2.-a volt, éppen az edzőtábor kezdetére gyülekezett a boksz-válogatott, olyan, már akkor is mitikus személyiségek, mint Gedó Gyuri, Badari Tibi, Botos Andris, Orbán Laci, Kajdi Jancsi, Csjef Sanyi, és a többiek, Orbán Sanyika, Juhász Laci, Tóth Imi, drága Edőcs Pisti, mintha csak valami élő boksztörténelem lapjai peregtek volna ott az orrom előtt. Először nem is értettem, hogy mi a csuda baja van ennek a két zseniális embernek, a boksztörténelem legfantasztikusabb kettősének? Miért olyan fontos nekik tudni, hogy ki az a nevesincs, még ipari tanuló, ifi-srác? Ők azonban kötötték az ebet a karóhoz, elő kéne keríteni a fold alól is, mert az egy ég-áldotta tehetség, annak itt a helye a válogatottban, a legjobbak között! Hosszas telefonálgatás kezdődött a porta melletti kallantyús készülékről, hogy ki tud róla? Mert ők ketten látták már egyszer valami jelentéktelen versenyen, de nekik elég volt ennyi ahhoz, hogy mindent tudjanak róla, mert az ő szemük, megérzésük soha nem csalt, amikor bokszról volt szó, a névmemóriájuk azonban legendás volt. Legendásan pocsék. Szerintem esetenként nem csupán egymás, hanem saját nevüket sem tudták. Mi akkor most a megoldás? Vissza