Ják

Előszó

E képeken szinte felzendül, akár az orgonaszó, egy épület - hazánkban egyike a legszebbeknek. Felzendül kőbe faragott egészével és oly sok megkapó részletével. A csend, ami övezi ott a dombtetőn, a falu fölött, a lankás dunántúli tájban, még fokozza azt az érzést, hogy építészetbe merevedett zenét hallunk. Éppenséggel, ha magányosan álldogálunk előtte, őgyelgünk körülötte, ez az építészeti mű szól hozzánk, mondhatni megszólal. távoli idők üzenetét hozza, olykor már csak töredékeiben, lírikus, elhaló részleteiben. De távoli idők alkotta rendet, fegyelmet, keménységet is, mondhatni nagyszerűséget, amit megőrzött és példázatként, csaknem törvényként ránk, utódokra hagyott. Varázsának lényegét talán többek között ebben is vélhetjük: különös keverések az elmúltság, a mulandóság és a mindenen felülemelkedő megmaradás, az örökérvényűség érzetének. Mondhatni, a melankóliának és a fenségnek.
A művészettörténet kevés emlékünkkel foglalkozott annyit, mint ezzel, s méltán, hiszen kiemelkedő értékű és ugyanakkor problematikus alkotás. E sorok írója azonban csak egyszerű szemlélőként közeledik hozzá, egyik legkedvesebb emlékéhez e hazában és annak is egyik legvonzóbb táján. A műtörténészek megállapításaiból sok mélyre süllyedten él benne, s olykor előkerül. Közülük leginkább az, ami egyszerre fejezi ki e mű lényegét és ugyanakkor imént érintett varázsának titkát. Dercsényi Dezső írja A magyarországi művészet történetében: "Az elhaló régi stílus mint lemenő nap egyetlen emlékre pazarolta minden erejét, tudását, gazdagságát." S ebben a sok részletkutatást summázó megállapításban annyi minden van. Olyan, amit érzünk, érezhetünk ott járkálva, nézelődve, ritka pillanataink némelyikében, amikor - úgy tetszik - megáll az idő. Mert eszerint mi nemcsak az elmúltat, régmúlt idők, a magyar középkor, sőt Árpádkor elmúltságát érezhetjük itt, hanem - és ez bizonyára összefügg a templom megformálásával - már keletkezésekor is valami múlóét. Ami éppen ezért tökéletessé válhatott, ugyancsak summázásává egy letűnő korszak tudásának, igényeinek, érzés- és formavilágának. A román építészet korára gondolok, aminél nagyszerűbb, építészibb és maradandóbb érvényű korszaka az építészetnek nincsen, ami akkor már tünedezőben volt. Hiszen a jáki templom felszentelésekor (1256) már álltak távol, Franciaország szívében az első gótikus katedrálisok, sőt Magyarországon is felbukkantak az új stílus kezdeti nyomai. Vissza