Egy apa regénye

Előszó

Ismerek néhány gyermeket, akik a legszebbek az egész világon.
- Micsoda? A legszebbek az egész világon? - kérdezik a féltékeny mamák. - Bizonyos benne?
Hogy bizonyos vagyok-e benne? De még mennyire! Hiszen az én gyermekeim azok!
Minden apa, minden anya a maga gyermekét tartja legkülönbnek. Igazuk is van. Köztük és gyermekeik közt ott van a szeretet. A szeretet, mely kijavít, kipótol, helyreigazít, kisimít, ékesít, megszépít mindent, amihez csak hozzányúl, még pedig abban a pillanatban már, amikor hozzányúl. Belerakhattok a mérleg egyik serpenyőjébe minden érdemet, minden erényt: amint a másik serpenyőbe teszitek a szeretetet, ez tüstént lebillenti a mérleget.
Ne vegyétek tehát rossz néven, hogy amikor az én gyermekeimről beszélek, tele vagyok rátartisággal és büszkeséggel; hanem inkább gyüjtsétek össze túlzásaim kévéit és hintsétek azokat saját bálványaitok elé.
Most tehát szabadon elővezetem az én kis állatseregletemet. Ugráltatom, bohóckodtatom, táncoltatom, körülfuttatom előttetek az én oroszlánjaimat, gazelláimat, angoráimat, majmocskáimat. És így majd szépen elszórakozunk, elmulatunk együtt és együtt lágyulunk is el. Aztán, ha megteltünk, jóllaktunk, eltöltödtünk szeretettel, akkor együtt keressük meg ennek a szeretetnek mélyen rejlő forrásait és titkos céljait. Nincs könyv, amelyből annyit lehetne tanulni, mint a gyermek lelkéből: benne van a filozófusok összes tudománya. Ezt a fönséges könyvet maga Isten írta sajátkezűleg. A szenvedélyek vihara nem tépte meg lapjait; a bűnök árja-apálya nem marta ki betűit. Valahányszor édes gőgicsélés hangzik fületekbe: olyan nyelvet hallotok, mely nem e földről való; mikor selymes hajacskát simogattok: angyalszárnyakat éreztek repdesni; mikor üde kacsót csókoltok: őseredeti tisztaság kinyilatkoztatását veszitek; mikor ragyogó nagy szemekbe néztek: mélyükben magának Istennek szemebogarát látjátok, amely titeket néz és reátok mosolyog! Vissza