Rákospalota külterületi helynevei

Előszó

Érdekes, hogy a főváros pereme, az egykori falu - Rákospalota (1950-től Budapest XV. kerülete) - mennyire megőrizte hagyományait, szokásait, nyelvét, dacolva a főváros elszíntelenítő hatásával. Jellegzetesen palóc településsel van dolgunk, melynek őslakossága (50-70 évesek) alkalmanként még ma is népviseletbe öltözik, s nyelvében letagadhatatlanul ott vannak a palóc nyelvjárás sajátosságai. Pl.: az illabiális á és a palatális ly megőrzése, a szótagzáró l kiesése és nyújtó hatása, a -va/-ve képző teljes hasonulása, a -t tárgyrag előtti o-zás, a főnévi igenévi képző palatalizálódása, a mondattanban pedig többes számú főnév használata egynél nagyobb mennyiséget jelölő számnévi jelző után még ma is jól megfigyelhető (alma, macska, gereblye, nyitta (nyitva), lábakot, vinnyi, ötven férfiak, sok disznók stb.). Természetesen a falut érintő gyökeres társadalmi változások nem kerülték el a mi településünket sem. Egyrészt a várossá válás, másrészt pedig a sajátos megosztódás - az ófalu mellett létrejött Újpalota, ez a teljesen modern városrész - meghatározza Rákospalota jelenét és jövőjét. A lakosság nagy része üzemekben dolgozik, a paraszti őslakosság pedig megmaradt foglalkozása mellett: kistermelő és tsz-tag.
A tsz-ek napjainkban mezőgazdasági nagyüzemekké válnak. Országszerte egyesítik őket. 1976-ban vonták össze a rákospalotai Béke Tsz-t a fóti és csomádi tsz-ekkel. Ez az összevonási folyamat nemcsak mezőgazdasági következménnyel jár: átalakul a paraszti életforma, s átalakul a határ képe is. Megszűnnek a kis parcellák, hatalmas területeket szántanak egybe, s szükségtelenné válik a határ egyes pontjainak aprólékos, differenciált megnevezése. Vissza