Könnyű zongoradarabok

Előszó

Már évek óta esedékes volt, hogy a zenei barokk két legnagyobb mesterének: Bachnak és Händelnek - részben kevésbé ismert - könnyű zongoradarabjai új, instruktív kiadásban kerüljenek a zongorázó gyermekek kezébe. Händel zongoraműveit egyébként is elhanyagolják nálunk. Ez elég helytelen, még ha tekintetbe vesszük is, hogy egész életművében jóval kisebb a zongoradarabok száma és jelentősége egyéb hatalmas alkotásaihoz képest, mint Bach zongorakompozícióinak a többi művei mellett. De azért is szükséges volt Händel könnyebb zongoradarabjaiból egy csokorra valót újból kiadni, mivel e darabok eddig legismertebb kiadása, a Bülow-féle, sok tekintetben annyira eltávolodik az eredeti szövegtől, hogy ezt az értelmezést az azóta végbement stíluskritikai kutatások alapján ma már kissé időszerűtlennek érezzük. Nem az a baj, hogy Bülow töltőszólamokat, telt zongorahangzásokat ad. Tudnivaló, hogy a régi mesterek sokszor csak a felső szólamot és basszust írták ki, (számozva, vagy számozatlanul) s az előadóra bízták - mert bízhatták - a harmóniák kiegészítését. Hanem ott a hiba, hogy Bülow nem tünteti fel kisebb hangjegy-típussal vagy más módon: meddig tart Händel s hol kezdődik Bülow. Hasonló a helyzet az aylesfordi darabok Willy Rehberg-félekiadásánál is. Itt az akkordkitöltés, a mai zongorahangzásokra való törekvés néhol olyan méreteket ölt, hogy az eredetileg filográn, technikailag könnyű kis darabok egy része alig játszható kezdőfokon. Éppen ezért úgy gondoltam helyesnek, ha az itt következő menüetteket, gavottokat s más hasonló darabokat meghagyom eredeti alakjukban. Így, bár vékonyabban hangzanak, szépségük lényegében változatlan marad és könnyen játszhatók már egy-két éve tanuló, kiskezű gyermekek számára is.
Dinamikai jelzések dolgában is nagyobb egyszerűségre törekedtem, mint az említett kiadványok. Amilyen hiba Bachot és Händelt egyhangúan ledarálni, éppolyan hiba a másik véglet is: a túlzott dinamikai hullámzás, amely sokszor pár hangon belül hatalmas crescendo - decrescendok-ban, sok és erős hangsúlyban nyilvánul meg. - A tempójelzések az egyes művek jellegét, hangulatát igyekeznek tükrözni. A darabok végén (ismétlés esetén a második eljátszás alkalmával) kis ritenuto annyira természetes ebben a stílusban, hogy azt legtöbbször ki sem írtam. Vissza