Izzó levegőben

Fülszöveg

Csathó Kálmánnal nem bántak kegyesen a lexikonszerkesztők - e sorok írója sem... Az író, rendező életpályájáról általában csak a legfontosabbakat közölték. Budapesten jogot végzett, 1906-ban a közoktatásügyi minisztériumban lett segédfogalmazó. Berlinben és Párizsban járt ösztöndíjjal; 1909-től a Nemzeti Színház rendezője, 1919-től főrendezője. A csődbe jutott Unió színházi részvénytársaság vagyonfelügyelőjeként 1925-től dolgozott. Hat év múlva, 1931-ben visszakerült a Nemzeti Színházba, melyet Németh Antal igazgató beiktatásakor, 1935-ben kényszerült elhagyni. Az 1940-194l-es évadban a Magyar Színház és az Andrássy Színház művészeti igazgatója volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1933-ban levelező tagjává választotta; 1936-ban a Kisfaludy Társaság másodelnöke lett. Az Új magyar irodalmi lexikonban a tizenhat soros pályakép után huszonnyolc sűrű, tömött sort tesznek ki művei. Első regényével, mely 1916-ban jelent meg, azonnal sikert aratott. Címe azóta szállóige lett: Te csak pipálj, Ladányi! Ezután sokféle műfajt kipróbált: elbeszéléseket, regényeket, drámákat, vázlatokat adott közre. E lexikon még azt is közli, hogy Csathó a „két világháború között a középosztály népszerű írója volt; Herczeg Ferenc irányát követte. Emlékezései forrásértékűek." Természetesen nem lehet feladata a lexikonnak, hogy az írók személyes sorsáról részletesebben beszámoljon, bár a kiadások dátumai önmagukért beszélnek. Csathó utolsó elbeszéléskötete 1944-ben jelent meg, ezután az író kegyvesztett lett. Légüres térbe került. Olvasóit és színházi közönségét likvidálták. Akadémiai tagságától megfosztották, a Kisfaludy Társaságot feloszlatták. Reménye sem volt arra, hogy műveinek kiadását, darabjainak előadását megérje. (Halála után csak húsz évvel jelenthetett meg néhány regénye!) Talán ezért teremtette meg az 1950-es években a hosszabb lélegzetű színész- és íróportré műfaját. Ezek az írások nem előzmény nélküliek, hiszen Vahot Sándor, Gyulai Pál, Salamon Ferenc, Szigligeti Ede, Rakodczay Pál, Újházi Ede, Váradi Antal és Faragó Ödön hasonlóval kísérletezett. Csathó azonban túlszárnyalta mestereit. Nem kiegészítő foglalatosság, publicisztikai rutinfeladat volt számára ez a tevékenység - a múlt feldolgozása - kitöltötte mindennapjait, s talán segített túlélni azt a sokkot, mely 1945-ben érte. Ráadásul színészportréival saját emlékiratát is elkészítette, hiszen szinte csak olyan eseményekről számolt be, melynek tanúja volt. Vissza