Előszó
Fiúk! Kedves Barátim!
A tavalyi harcok jellege inkább mozgó volt, az ideieké inkább álló. Ott, a harcok mezején, földalatti városok keletkeztek, háborús berendezéssel, szinezettel, stílussal és törvényekkel. A föld alatt pedig, úgy látszik, nemcsak a gabona-magok, de a gondolat-magok is hamarább indulnak csirázásnak. Fürgébb lett a tábori posta, gyakoriabbak a levelek. Tavaly az ujjamon megszámlálhattam, hogy a harcos fiúktól hány levelet kaptam. Az idén?! Ha tiz kezem volna, az összeszámlálásra az is kevés volna.
És minő levelek?!
Mintha minden egyes levélíró szívének drága virágát küldené, amely éppen most nyílott ki a vérmezőkön. Csupa finom illat, csupa gyönyörű ragyogás.
És csodálatos, mindegyik azt írja, hogy ennek a drága szívvirágnak magvát nem ott a halál szérűjén találta, hanem ezt - úgy látja - ifjú korából, az iskola padjaiból hozta. A harcos idő ezt a magot csak csírázásra indította. Egy tüzérhadnagy azt írja: „A harctéren töltött tíz hónap elkoptatott. Tompa fáradságban mennek a napok és jól esik egy kis fölfrissülés. Másrészt látom, hogy amit meglátni Te tanítottál meg, kedves Zászlónk, az tényező mostani életemben és nemcsak egyetemi éveimet tette tartalmassá, de csökkenti a ma és talán a holnap sivárságát is. Azért köszöntlek őszinte, meleg szeretettel."
Nézzétek, hová nyúlnak vissza a harctéren termett szívvirágok gyökérszálacskái... egész az édes anyai föld határáig, egész a családig, az iskolapadokig, a kápolnáig, a játszó terekig és hogy ott találja a Zászlónkat is, lát nyakába borul és sír örömében.
Édes fiúk, én úgy érzem, hogy ez maga a szép élet, mert mi lehet más a szép élet, mint szép érzület? Akkor él szépen az ember, ha szépen érez. Hát köszönjük nektek drága harcos testvérek, hogy minket szép leveleitekkel szépen érezni tanítotok - anélkül, hogy preceptoroskodnátok: csak mint a dalos madár dala buzdítás a másiknak is - dalolásra.
Stilizálódik a lelkünk rajtatok, kiket az isteni Gondviselés ott az élet és halál mesgyéjén stilizál.
Hát ez is háborús haszon.
„Mann muss aus Allém Capital schlagen" - mondotta egy vasaslelkű germán. Ha már háborúnak kell lenni, hát legyen. De a lelkünknek azért nem szabad kettétörni. Sőt! A háború roppant benyomásain stilizálódni kell. Nagyobb benyomás - nagyobb lélek-lendület. így a háborúból is - capitalis lesz.
Diligentibus Deum onmia cooperantur in bonum - Istenszeretőknek minden a javukra szolgál. - Bizony, még a háború is.
A fölséges Ember-lelkület kiformálódásának nagy korszaka ez!
A lövész-árokban csíráznak a gondolat-magok.
Kikelet készül a nemzet világában.
Fiúk, üdvözöljük a felkelő Napot!
Veletek együtt repes feléje a ti hűséges
Zászlónk barátotok.
Vissza