A kis hableány és más mesék

Fülszöveg

Messze, kinn a tengeren, ahol a legmélyebb az égszínkék víz, ott élt a vízikirály a lányaival nagy boldogságban, pompás víz alatti palotájában. A királylányok egész nap csak úszkáltak, aranyos pikkelyű halakkal játszadoztak és közben csodálatos csengő hangjukon énekeltek.
A legkisebb királylány, Ariel, aki a legszebb is volt mind közül, a legnagyobb örömét abban lelte, ha az öreg királyné mesélt neki az emberek világáról, az állatokról, a hajókról és a tenger feletti hatalmas városokról. Szerette volna látni a saját szemével a zöld mezőket, és a végtelen erdőket, de várnia kellett a tizenötödik születésnapjáig, mert csak akkor engedte édesapja, a Vizek Ura egyedül fel a felszínre.
Végre elérkezett a várva várt nap, és a legkisebb hableány boldogan útnak indult. Olyan könnyedén emelkedett fel a tenger mélyéről, mint egy buborék, és vígan lubickolt a felszínen a lenyugvó nap fényében, amikor észrevett egy háromárbocos hajót.
Amikor közelebb merészkedett, megpillantotta az ifjú királyt, aki úgy elbűvölte a kis hableányt, hogy le sem tudta venni róla a szemét egész álló este.
- Bárcsak ember lehetnék - gondolta -, akkor a királyfi észrevenne, megszeretne, és örökké egymáséi lehetnénk!
Tovább úszott, de a gondolat nem hagyta nyugodni. Elhatározta, hogy felkeresi a gonosz tengeri boszorkányt, és ha az életébe kerül is, megleli az igazi boldogságot - az emberek között. Vissza