Jama

Előszó

Részlet a füzetből:
A mai jugoszláv irodalom legnevesebb költője huszonhárom éves korában már meg is halt. Legnagyobb - szinte egyetlen - verses alkotása a halálról szól.
Nem arról a halálról, amely az élet ellentéte, amelyhez átjutni csak egy pillanat s amelyről már annyi költő énekelt. A meghalásról szól, a szenvedésről, amely még az élet része, sőt tán az élet legérezhetőbb, legtudatosabb része. Erről alig van költői mű. Olyan megrázóra, mint ez, nem emlékszem.
Mi a titka ennek a megrázó, szívdermesztő hatásnak? Egy hatalmas, kész tehetség kísérteties tárgyilagossága. A költői erő dermesztő fegyelmezettsége. Huszonhárom éves korban meghalt íróról szólva, egy értékelés sem hagyhatja ki ezt a szót: ígéret. Ha eddig ennyit adott, mit adott volna még ezután! De ez a mű maga a befejezettség. Erről a mondandóról senki semmi más életkorban nem mondhatott volna többet, vagy rettenetesebbet és megrendítőbbet. Ehhez nem életkort kellett megérni, hanem az emberiség egy korszakát. Egy hihetetlenül koraérett tehetség és egy hihetetlenül barbár - emberileg éretlen - kor találkozásából s egymásra hatásából született ez a borzalom-éposz. A jugoszlávok méltán emelik magasba újabb történelmük leghitelesebb dokumentumaként. Nem véletlen, hogy róla beszélve ezt a nevet merik emlegetni: Dante. Ez a fiatal, csaknem kamasz-író a költészet legmagasabb régióihoz elég erővel a legmélyebb poklot járta meg. Korunk poklából hozott híradást. Vissza