Itt a földön is...

Fülszöveg

Ezzel a szép, komoly és vonzó könyvvel egésszé kerekedik Renn Oszkár 2002-ben elkezdett önéletrajza.
Első részében. Ellenőrzötten címmel, az 1956-os forradalomban egyetemista diákként részt vett szerző börtön évei és ezek későbbi következményet tárta föl. Műve a hasonló memoárok közül is kiemelkedik hitelességével és tényszerűségével.
Visszaemlékezéseinek 2006-ban megjelent kötete egészen a múlt század derekáig tér vissza. Benne olvasmányosan örökíti meg a ma hetvenes korosztály számára izgalmasan sokatmondó, gyerek és ifjúkori élményeit, jóízű kalandjait. Az utolsó cserkésztábor szenzációs különlegessége az volt, hogy szóról szóra tartalmazta a 14 éves Renn Oszi 1748-as tábori naplóját hasonmásban. Az itteni feljegyzések máris tanúskodnak a szorgalmas kiscserkész érett megfigyelő készségéről és kedvesen szűkszavú stílusárólt.
Az újabb fél évtized múltán végre megjelent Itt a földön is... című lírai gyűjtemény az előzményekhez képest már egész más oldalát mutatja, a teljes életét keresztül kasul gondoló sokrétű tapasztalatokkal fölvértezett íróembernek. A hetedik évtizedébe lépve, szuggesztíven és lényegre törően idézi föl magánélete bensőséges és megrendítő történetét. Ennek főszereplője a gyönyörű versekben megjelent korán elhunyt feleség alakja, akinek nyomában később sem léphetett senki. Szellemlénye viszont, mintha a valóságban is védelmezné a súlyos műtéteken átesett, immár nagyapa kort elérő férjét a körülötte ólálkodó súlyos betegségektől.
Nem kevésbé cselekvésre indítóak a szerző keményen politizáló lírájának azok a darabjai, amelyek a forradalom megítélésének méltatlanságaival hadakoznak, különös tekintettel a fél évszázados jubileum hivatalos meggyalázására és az ellene történő brutális állami fellépésre.
Az Itt a földön is magasan járó záró ciklusa a magyarság mindenkori sorsáért aggódó, illetve a vallásos hitbe kapaszkodó prózaversek nagyszabású gyűjteménye. Kiemelkednek közülük a hit, remény és szeretet érvényességében töretlenül bízó filozofikus eszmefuttatások.
A mostanig főként elbeszéléseket és esszéket közreadó Renn Oszkár feltáruló művészi világa valósággal árasztja magából a ragyogó természet közelséget, az élni akaró optimizmust, az emberi és nemzeti közösség föltétlen igenlését.
Az új kötet befejező költeménye tudatosan követi és tovább gondolja a madáchi eredetű bízva bízás drámai felszólítását. „Arról nem tehetünk, hogy vagyunk, hogy látunk, hogy járunk, hogy hallunk. De valamit nekünk kell tennünk, hogy értelmesen éljünk „ üzeni a jövendőn töprengő és érte imádkozó Renn Oszkár, az érzékeny és fogékony kiútkeresőknek. Vissza