Ítélet előtt

Fülszöveg

„Menyőd madártávlati képe olyan, mintha a hegy oldalára rézsút egy jókora darab zsineget ejtettek volna közepén terjedelmes boggal. A zsineg alsó vége nagy lapály felé ereszkedik, anélkül, hogy elérné, felső vége erdős magaslatok felé kúszik. Ahol az utca nagyobbat emelkedik, azt hallani is lehet: a hegyről jövet elkeseredetten habzó kis patak rohan szembe a faluval, rohan rajta végig, oly sebesen és dühösen, mintha valami verekedés hírét hallotta volna, s attól tartana, hogy az ő megérkezése előtt véget ér. Nem köveken csobog, mert ezeken a hegyeken mutatóba sincs kő, hanem az árkába hajigált fenekük-vesztett vödrökön, rossz csibeitatókon és már csibeitatónak meg muskátlitartónak se jó lábas- és bögremaradványokon. A falu fekvése különben kedvező és tetszetős. Déli irányban van nyitva; a szem a síkságon az ötödik faluig is ellátna, ha a termékeny lapályon falvak volnának s nem végeérhetetlen uradalmak, zöld határukban csak itt-ott néhány cseréptetővel."

Illyés Gyula egy 1951-es interjújában azt mondta: „... egy nagy regényen dolgozom, illetve dolgoznék, ha másik, sürgősebb munkám miatt félbe nem szakítottam volna. A regény címe ez lesz: ítélet előtt. Kezdődik 1935-ben egy magyar faluban, és folytatódik napjainkig, a földosztáson és a falu, a falusi emberek átalakulásán keresztül a legfrissebb máig. A könyvből eddig százötven oldal van készen..."
Apám nyilván a Fáklyaláng miatt tette félre a regényt. Az 50-es években azt érezhette, hogy színdarabokkal, a Fáklyaláng/ vagy a Dózsával közvetlenebbül és erőteljesebben tudja közölni az eszméit. A drámák akkori közönségsikere igazolta is a vélekedését. Valószínű azonban, hogy máskor is, többször is megszakította a munkát a tervezett nagy művön, ahogy a fennmaradt gépirat és a kézírás közötti különbség, a fejezetek összekapcsolása, a nevek megváltoztatása mutatja.
Az, hogy a regény elkezdésének ideje a 40-es évek vége, abból is gondolható, mert akkortól fogva apám vidéken keresett nyugalmat, először egy somogyi pusztán, majd Rácegresen, később pedig Tihanyban. Ott lett annyi háborítatlan ideje, ami egy nagyobb lélegzetű munkához szükséges. Akkori prózai írásainak egy része jelzi, hogy megvolt benne a jó szándék, hogy a mindenfelől őt érő sürgetéseknek eleget tegyen, és megírja a magyar vidék életében végbement változásokat. A távoli dunántúli pusztai környezet segítette abban, hogy jobban föl tudja idézni gyermekkorának helyszíneit. Ma már nem kell magyarázni, hogy Illyés Gyula, akit prózájában nem a fikció foglalkoztatott elsősorban, illetve a kitalált történetekben is a világ minél pontosabb megmutatása, miért nem fejezte be ezt az elkezdett művét.
De később miért nem vette elő? Az az érzésem, hogy a regény folytatása 1956 után is éppoly megírhatatlan maradt. Vissza