Itália története

Előszó

Részlet a könyvből:

Az V. század második felében a nyugatrómai birodalom majdnem egészen a barbárok kezén volt; bár fennállt még a nyugati birodalom neve, a császár már csak az itáliai félszigeten, Dél-Gallia egy részén, s néhány dunamelléki területen uralkodott. De amíg névleg létezett, a nyugati birodalom még lecsökkent kiterjedése mellett is nagy erkölcsi hatást gyakorolhatott volna a barbárokra, sőt részben régi hatalmát is visszaszerezhette volna, ha belső helyzete megengedi. De a barbár zsoldosokból álló hadsereg, amely a tényleges uralmat kezében tartotta, olyan szörnyű anarchiát teremtett, hogy a császárok abban az időben teljesen katonáik kényétől függtek.
A germánok, akik zsoldemelést és egyéb kedvezményeket akartak elérni, 476 augusztusában újra fellázadtak; Odoáker állt az élükre, egy császári zsoldon élő nemes, aki sem gazdag, sem hatalmas nem volt az övéi között, de megígérte katonáinak, hogy kielégíti minden vágyukat, ha Itália uralmának megszerzéséhez hozzásegítik. Így, miután legyőzte és foglyul ejtette Romulus Augustulust, az ifjú császárt (476 augusztus 27), a zsoldos egyszerre a nyugati birodalom végső maradványainak ura lett. A politikai változás nem kevert fel nagy port a kortársak közt; egyrészt mert végeredményben nem történt más, mint hogy eltűnt az a kísértet, amivé a nyugati birodalom változott, másrészt pedig a mód, ahogyan a változás végbement, egyáltalán nem különbözött a század többi katonai felkelésétől. Vissza