Istennel élni és kutat(ás)ni: csudajó! (aláírt példány)

Előszó

És ki vagyok én? Akkor Jézus így válaszolt (Pilátusnak): „azért születtem és jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, az hallgat az én szavamra. Pilátus így szólt hozzá: Mi az igazság? És miután ezt kérdezte ismét kiment." (János ev. 18. 37)
Igen kiment, és nem várta meg a választ. Ez, gyermekkorom óta nagyon bosszantott, mert szerettem volna „hallani" azaz olvasni Jézus válaszát. Ugyanúgy bosszantott, mint ifjú kutató koromban, amikor szeretett, mindannyiunk által igen nagyra becsült, de rettenetesen elfoglalt professzorunk, intézetünk nagynevű igazgatója, Straub F. Brunó bepillantva a laboratóriumba egyszer egy kérdésre méltatott, ami egy kezdő kis kutatónak óriási örömet jelentett (s ami azon nyomban el is párolgott). A kérdés így szólt: „Nos, hogy megy a kísérlet fiatalember?" Igen, ezt kérdezte, s még a kérdőjelig sem ért el, már jelentőségteljesen az órájára nézett (ezzel jelezve, hogy milyen elfoglalt), s hátrálva távozott, meg sem várva a választ. Szomorúan álltam ott, és máig is nehéz elfelejtenem ezt a pillanatot, bár a munkabeszámolókon és cikkvitákon sosem „fojtotta" belénk a szót, mindig a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta okfejtéseinket.
Nos, a laboratóriumban is, a könyvtárban is, de a „templomban" is mindig és mindenütt az Igazság izgatott. Olyan volt ez a vágy - és az még ma is - mit talán legszebben, legkifejezőbben Körösi Csorna Sándor fogalmazott meg : "Lelkünkben ég valami kielégíthetetlen vágy az igazság megismerésére." Vissza

Fülszöveg

Egy máig is nagyon kedves jóbarát, volt munkatárs kisérő sorai
"Két év katonaság után, mögöttem a "Prágai Tavasz" kis-háborújával kerültem a könyvben szereplő "Karolinai Királyságba". A laboránsi státusz számomra az áhított kutatói pálya előszobája volt. Megszokva a honvédségi koránkelést, minden reggel korán érkeztem az Intézetbe, ahol az öltözőben csak egy emberrel találkoztam. pontos volt, mint az óramű, átöltözvén a könyvtárba sietett, ahol minimum egy órát olvasva elhelyezte soha nem felejthető névjegyét (K. T., Keleti Tamás) a folyóiratok címlapján. ő volt az igazgatóhelyettes és a párttitkár, későbbi - e könyv szerzőjével - közös főnökünk, mondhatjuk "mesterünk".
Az első pillanattól tegeződtünk, ami nekem a honvédségi "fusson katona" után megdöbbentő volt, de még nem tudtam, hogy nem ettől lesz Ő meghatározó későbbi pályafutásom szempontjából. Mint diplomázó, majd mint aspiráns töltöttem felejthetetlen éveket irányítása alatt az Intézetben, a "Királyságban", és szoros barátságban mindmáig a jelen könyv szerzőjével.
Különös társaság volt ez a "Királyság". A különböző származású, neveltetésű és világnézetű emberek őszinte, nyílt, egymást minden körülmények között megbecsülő közössége. Közös nagyfőnökünket - K. T.-t - akit a legtisztább hitű kommunistaként becsültünk, egyszer megkérdezték: "Hogy tudsz Te ennyi "klerikális" emberrel dolgozni?" Ő azt felelte: "Nem tudok hit nélküli emberekkel dolgozni. Ha van hitük, az már nekem teljesen elég, függetlenül attól, hogy milyen hit az."
Megtanultunk továbbá, hogy az őszinte, jóakaratú és logikus kételkedés nem jog, hanem kötelesség. A "két szenior" véleménycseréjére máig jól emlékszem. "A kritika, akkor jó, ha fáj" - mondta K. T. Amire D. T. (Dévényi Tibor) válasza így zengett: "Egy fenét jó, de hasznos". Enélkül nincsen sem tudományos, sem társadalmi fejlődés.
Batke József könyve ebből a szemléletből született. Természettudóshoz méltóan hordozza mindazt a szelídséget, amit genetikailag hozott, mindazt az elkötelezettséget, amit a szülői házban tanult, és azt a kérlelhetetlen logikus gondolkodást, amit a közös "alma mater"-ben tanultunk. Aki ismeri, tudja, soha senkit nem bántott meg akarattal, és betartja a szabályt, hogy "lehet, hogy nem értek veled egyet, de mindent megteszek, hogy elmondhasd véleményedet."
Amikor a rendszerváltást követő kényszerűen szűk időben zokszó nélkül elfogadta a nyug(i)díjazást, féltettem őt. hogy hat majd egy mindig tudományos közegben dolgozó emberre ennek a világnak a hirtelen elvesztése. Aztán örömmel tapasztaltam, hogy mint a megvakult embernek, a többi "érzékszerve" fejlődik fokozottan. Minden mást, amire korábban nem jutott ideje, sokkal érzékenyebben és jobban művelt. Az ebben a könyvben összegyűjtött anyag mutatja, hogy lehet minden lehetséges eszközzel ugyanazt a hitet, küldetést, életigenlést kifejezni. A világhírű cirkuszművészhez hasonlóan, akinek sorban elveszik a hangszereit, megadó mosollyal válaszol: "Van másik."
És ez a válasz az, amiért érdemes elolvasni ezt a könyvet, különösen ma, amikor divat, hogy emberke problémáinak felvállalása helyett a virtuális világon, netán a drogok eufórikus hatalmában sodródnak a valóságos "semmi" felé, akkor különösen érdemes a jó példából erőt meríteni.
S ha valakinek mégsem tetszik a példa, vagy nem ért egyet a Szerzővel ne feledje, hogy "az őszinte, jóakaratú és logikus kételkedés nem jog, hanem kötelesség."
Budapest, 2001 Karácsony Havában, Dr. Gaál József Vissza