Istenkeresők a Kárpátok alatt

Előszó

Részlet a könyvből:

Amióta visszajött a templomból, nem találta a helyét. Rossz estéje volt. Járkált szobájában, tördelte kezeit és néha, akaratlanul, halk sóhajtás szakadt ki belőle. Majd az asztalhoz lépett, felemelte a levelet, amely reggel óta ott hevert és ismételten elolvasta a befejező sorokat. „Nagyon kérem, nagyrabecsült és drága apósom, tegyen eleget ezen felszólításomnak. Utazzék egy szombatra az én szeretett Mesteremhez, a lublini Szenthez, ugy ahogy nekem annak idején megigérte, amikor a hozományom feltételeiben megállapodtunk. Váltsa be adott szavát, nehogy - óvjon meg bennünket a jóságos Teremtő - Magára zuduljon az átok, mely szerint az Uristen megbünteti mindazokat, akik nem tartják be adott szavukat, miképpen megbüntette a vizözön és a Bábel korabeli bűnös embereket."
Reb Majse Teitelbaum, Sátoralja-Ujhely rabbija izgatott volt. Gondolatai lázas gyorsasággal kergették egymást, szinte hallotta saját szívverését. A veje levele rendkívül bántotta, mert minden egyes betűjében keserű szemrehányást látott. Nem tudott számot adni magának arról, mi fáj neki jobban: hogy egyáltalán tett ilyen könnyelmű ígéretet, vagy hogy ennek az igéretnek a beváltását hosszú esztendők során át huzta-halasztotta, mig a veje ilyen kíméletlen eszközhöz nyúlt. Felzaklatott lelkiismeretének a megnyugtatására egyetlen mentséget tudott csak felhozni: a kényszerítő körülményeket. Vissza