Isten veled!

Előszó

Ötvenegy éves se volt, amikor meghalt. Mintegy huszonkét esztendeig ült az iróasztal mellett és dolgozott, küzködött, viaskodott és cipelt egyik hatalmas regénytömböt a másik után, hogy felépitse egyikét a legnagyobb emlékeknek, amiket a világirodalom lángelméi létrehozni tudtak. Regényei kitesznek egy kis könyvtárt s ez a kis könyvtár egy elevenen megmaradt világ, melynek Balzac azt a gyüjtőcimet adta: Az emberi komédia.
Regényeiben nyüzsög az ember. Akit egyik müvében mint mellékalakot szerepeltet, annak életét, örömeit és szenvedéseit bemutatja apróra egy másik munkájában. Titkokat árul el embereiről, melyek döbbenetesek. Nagyszerü szeme van és meglát apróságokat, melyek a legelevenebben jellemeznek. Tudása megdöbbentő és egyik méltatója találóan nevezi őt a regényirás Shakespearejének.
Kinlódott és vesződött az irással magával, amikor dolgozott. A munka néki áhitatos szertartás volt. Este hat órakor, fürdés, étkezés után ült le a teljesen bezárt, csöndes házban dolgozni. Gyertyák világitottak szobájában s ő maga fehér csuhában ült munkájához s ott ült könyörtelen energiával sokszor késő reggelig, mire kimerülve, agyongyötörve tért pihenni.
Meg akarta hóditani müveivel a világot s ezt meg is tette. Alkotása nagyobb, mint Napoleoné. A müvész nagyobb, mint a hadvezér. Müvei ide s tova százesztendősek - és olyan frissek, elevenek, gazdagok, megdöbbentők, nagyszerüek és elragadók s olyan igazak, mintha a mai kort irná meg egy lángelme, melynek ábrázoló-képessége van olyan, mint a halhatatlan Balzac-é. Vissza