Isten szabad ege alatt

Előszó

Részlet a kötetből:

Margarétás ravatalon

Kezdetben ibolyaszagú a tavaszi erdő. Az illatos nászmeneteknek öröktől fogva megszabott rendjét az övéké nyitja meg.
Mert a szerelem legelsőbben ugyan mogyoró barkáján, hóvirág kelyhében virágzik ki a magyar erdőn, ibolyának olyankor még levele sem látszik, - de ezeknek az első félénk szerelmeknek nincsen semmi külön parádéja, külön illata. Csak a kikelet földszagú, fűszeres csírázását érzeni, a közös rügyfakadásnak gyantás, friss, egyetemes lehelletét. Kakastaréj és szászorszép is anélkül hervadnak el, hogy akárcsak egyetlenegyszer is ráeszméltek volna nászúknak különleges zamatára. Valamennyien szerényebbek ők a szerény ibolyánál.
Az ibolya bizony nem szemérmeskedik: kivirult boldogságának hírével úgy teleillatosítja az erdőt, hogy más öröm ott ugyan szóhoz nem jut az övénél. Napsugarak tánca, sármány csengetyűje, méhecskék mámora - az egész hangos, ragyogó, viruló kikelet ilyenkor mind ibolyaszagú. Azonban az ibolyák szerelme is csak olyan, mint minden öröme a világnak: mikorra beteljesedik egészen, akkorra illatát is veszti.
Megváltozik még az erdei szellő is és olyan illata lesz neki, mint a keserű mandulának. Más lakodalom elé harangoz az erdő temploma. Majdcsaknem egyidőben fakad szerelemre ilyenkor vadkörtének s galagonyának egyformán tüskés és mégis egyformán fehérvirágos ága. Ezekre a keményfájú, szívósvesszejű, szúróskedvű legényekre is rájön a bolondja. Vissza