Isten ostorai

Fülszöveg

"Éjszakára senki sem mozdult, őrtüzek égtek mindkét oldalon. A hun táborban szakadatlan szólt a dobszó, míg akik Krisztussal harcoltak Krisztusért, csöndben várakoztak. Mindkét sereg a sebesültjeit ápolta. A catalaunumi síkon egész éjszaka hallani lehetett a megsebzettek fájdalmas jajkiáltásait, nem tudta elnyomni azokat a sámándobok dühödt dübörgése.
Reggelre szörnyűséges látvány tárult a katonák szeme elé. Amerre a szem ellátott, emberek holttestei és lovak tetemei hevertek egymás hegyén-hátán. A kiömlött vér vöröslő sárrá dagasztotta a mezőt, emberderék vastagságú, térdig érő vérpatakok álltak alvadtan, dermedt mozdulatlanságban Aetius dombjának tövében.
S ahogy felkelt a nap, megjöttek a döglegyek, hamarosan iszonyú lett a bűz. Amikor az emberek eltekintettek Catalaunum síkja fölött, alig láttak valamit az eleven életet élő szürke légyfelhőtől.
A háború érthetetlensége és hiábavalósága mindig csak csata után mutatkozik meg. Ez a holtak számán és az élők viselkedésén egyformán lemérhető. Azok a férfiak, akik alig fél nappal előtte még egymást gyilkolták, ilyenkor, karnyújtásnyira a másiktól szótlanul bóklásznak a hullák és sebesültek közt. Néha szólnak egymáshoz, de többnyire nem... és némán nézik a másikat.
Bármi megtörténhet a csata után.
Megesik, hogy a mellvértről vagy a kedvese által hímzett keszkenőről ismerni meg csupán a holt barátot, hisz' nincs neki arca. A harcos kihúzná legjobb társát a hullahegy alól, de annak teste beszorult tucatnyi más, ismeretlen ember szétzúzott húsa és csontjai alá, s lehet, hogy a harcos int valakinek a közelben, hogy "hé komám, gyere segíts", és akkor odalép mellé egy ember, talán éppen az, aki megölte legjobb barátját és segít neki kihúzni a borzalom alól. Talán egy kézfogással búcsúznak, talán semmivel, de akkor és ott, abban a pillanatban barátok."
A Zsoldos Péter-díjas szerző Isten ostorai című regényében Torda táltosnak és védencének, Attilának, a hunok uralkodójának kalandos életét meséli el. A táltos hangján megszólalva elkalauzolja olvasóit a hun királyok Volga-parti udvarába, majd Erdélybe, ahol egy titokzatos táltosmester megkezdi a kis Torda felkészítését. A megszerzett képességek birtokában a tizenhét esztendős Torda nyugatra utazik, és letelepszik a Pilisben, ott készül az akkor még gyermek Attila szolgálatára... Évekkel később Torda már Attila árnyékában élve szövi a világtörténelem szálait... A történet középpontjában annak a legendás kardnak a sorsa áll, amit a világhódító hun király alakjához köt a mitikus hagyomány...
Torda elbeszélésének hátterében felvillan a hanyatló nyugatrómai birodalom története, megelevenedik Constantinus és Johannes császárnak - Bizánc és Ravenna - harca a birodalom egyesítéséért, találkozhatunk egy nagyfromátumú reálpolitikussal és katonával, az Attilát Catalaunumnál megállító Aetius Flaviusszal, és megismerjük a híres Tisza-parti Attila-palota építésének történetét, Dobogókő, és magukat a hunoktól származtató székely nép titkát. Vissza