Előszó
Az Inn -folyó vidékéből nőtt ki a lelke és teljesedett bele minden sorába a hivatás, melynek elsodró szerelme a föld és a földdel összenőtt ember. Mintha csak ez volna az egyedül-igaz emberi sors: hűségben megmaradni a földanyához, megmártani örömünket a rétek harmatában, bánatukat elvegyíteni az esték csendjével, az éjszakák nehéz sötétségével, a vizek titkos mélységeivel, a viharok rohanó erejével.
Sohasem lett hűtlen a származásához. Mindenkor a népet jelenti, azt a népet, melynek kifogyhatatlan tartalékjából készül megszületni az új Európa. Azt a népet, mely csendes, egyszerű és hallgatag, de hallgatagsága az erős és önbizalom vára.
1893-ban született. Ma a német irodalom egyik legerősebb tehetsége. Mint lírikust, mint regényírót, mind drámaírót egyaránt elismerik, szeretik, hivatása túlnő a barátokon, írása sokszor alap lesz, igazolás, melynek fényességében döbben önmagára az ember, aki most születik, s aki nem tudja, hogy élt már régóta az ősökben, a hagyomány roppant jelentőségében, a mult soha-ki-nem-törülhető valóságában. Különösen drámái nem hiába járják diadalmasan a siker útját. És érdekes kettőssége küldetésének, hogy amennyire új erőkre döbbenti az új embert, éppen úgy régi-voltának meggyőződését is felkelti hívében, sejtelmes megérzéssel azt a nagy tényt, hogy nem szakadhat el a tegnaptól, mert minden holnap abból születik és mindig egy és ugyanaz az ember.
Vissza