Előszó
Részlet a könyvből:
Idegen földön.
A tenger álmosító egyhangúsággal verődött kertünk kőkerítéséhez. A jázminbokros, sárga violás nagy kert piros agyaggal behintett utai szinte lángoltak a melegben. Szellő se lebbent Levél se rezzent, csak néha keringett el a violák felett egy egy fehérszárnyú pillangó.
Hevertem a fűben, a jázminbokor árnyékában, néztem a pillangók táncát s egy erős fűszálat két ujjammal az ajkamhoz szoritva sipoltam. Olyan volt, mintha a pillangók erre a sípszóra táncoltak volna.
Jó volt így játszadozni. Apró, fényestestű bogárkák gyűltek körém, fölmásztak a magasabb fűszálakra és onnan néztek.
De apám sohasem szerette, ha igy egyedül játszadoztam. Odajött hozzám és a fejét csóválta.
- Betti, Betti! Hát már megint magadban vagy?
- Oh dehogy, - mondtam nevetve - hát nem látod, hogy pillangókkal és bogarakkal játszom?!
- Miért nem játszol inkább pajtásaiddal?
Csodálkozva néztem fel szép barnabőrű arcába.
- Hogyan játszhatnék én pajtásokkal, hiszen nekem nincsenek még itt pajtásaim. Anya pedig már kétszer is kiállított a kapu elé, cukorral telt apró kosarammal pajtást fogni, de az idegen gyerekek csak a cukromat kapkodták el és aztán nyelvet öltve tovairamodtak.
Vissza