Előszó
A NAPÉNEKES VÁROSA
"Isten egy szép napon kezébe vett egy darabot a skót tóvidékből, a nápolyi tengerpartból, egy-két japán szigetet, csúcsokat szakított ki az Ural hegyláncából, felkapta Párizs...
Tovább
Előszó
A NAPÉNEKES VÁROSA
"Isten egy szép napon kezébe vett egy darabot a skót tóvidékből, a nápolyi tengerpartból, egy-két japán szigetet, csúcsokat szakított ki az Ural hegyláncából, felkapta Párizs néhány városnegyedét, meg egy darab kanadai fenyvest, majd az egészet alaposan összerázta és minden különösebb rend nélkül a Keleti-tenger egyik öblébe szórta, ahol ezekből a svéd királyság fővárosa alakult, amelyet az emberiség Stockholmnak nevez" - írja Max Nordau Stockholm keletkezéséről. Hogy szellemes rajzának mennyire igaza van, ezt minden Stockholmba érkező utas az első pillanatban észreveszi.
Valóban, itt együtt lehet találni mindent: tengert, halványkék színű tavakat, apró csatornákat, hidakat tucatszámra, nem is szólván a ragyogó palotákról, melyek, kezdve a nemesveretü, fenséget-lehelő királyi palotán, a barokk templomok kacagó pompájáig, vagy a Nordiska-múzeum gyönyörű, jellegzetesen északi épületcsoportjától a Városháza nagyszerű, modern tömbjéig, valóságos álom-várossá varázsolják ezt a szigetvilágot, - tetszetős üzletházakat és ezek előtt s ezeken túl feketés-lilás sziklák, földnyelvek és apró szigetek szinte végnélküli sorát, melyeken sötétzöld fenyvesekből mosolyogva villannak elő a nyaranta ideözönlő stockholmiak piros házikói, fehérfalú villái, hogy kacéran megbámulják magukat a tenger álmodó tükrében. S ezt az egész elevenen ragyogó, üde képet befonja, elönti, valósággal felmagasztosítja nyáron az északi nap aranyzuhataga, hogy a még esetleg nem eléggé elbűvölt, már ezer más idegen szépségtől eltompult világjárót is levegye lábáról, felrázza, elkápráztassa üdeségével, csillogásával, délszakian bársonyos színkeverésével...
Vissza