Előszó
Kedves szülők!
Most, hogy kisfiuk, kislányuk hatéves lett, vagy hamarosan eléri az iskoláskor kezdetét jelentő születésnapot, bizonyára sokszor szóba kerül a családi körben az iskola.
Ilyenkor a szülők felelevenítik saját emlékeiket. Elmesélik, milyen volt az ő iskolájuk, első tanítójuk; hogyan próbálkoztak a betűvetéssel, a számolással. Elmondják, milyen örömöket, bánatokat szereztek a tudásban elért első sikerek, kudarcok.
De emlegetik azt az iskolát is, amibe majd gyermekük jár. Nevelési követelményeiket, kéréseiket és terveiket gyakran a jövendő iskolával, gyermekük jövő életformájával kötik össze, attól teszik függővé.
Maga a kisgyermek is sokat tud már az iskoláról, és még többet szeretne, nyíltan vagy titokban, tudni. Ákombákomokat rajzol, utánozza a betűk alakját, iskolást játszik, az ujjain számol, kibetűzi az utcai feliratokat, a mesekönyek címét.
Bár az iskolai valamilyen módon minden érintett családban előre vetíti önmagát, nem minden család tudja világosan megfogalmazni, hogyan akarja előkészíteni iskolába induló gyermekét. Némely szülő úgy gondolja, ez nem is feladata. Mások viszont talán már egy előre kiválasztott életpálya követelményeit felnagyítva, szükségesnek tartják, hogy rendszeresen foglalkozzanak a gyermekkel. Vajon melyik család vélekedik helyesen?
A Magyar Nők Országos Tanácsa ezzel a kis füzettel segíteni szeretné a szülőket abban, mik a család tennivalói a gyermekek iskolára felkészítésében. Kérjük, fogadják szívesen. Szerzője sok év tapasztalataink birtokában fogalmazta meg tanácsait, javaslatait. A füzet mondanivalójának az a célja, hogy felkeltse és a gyermek helyes fejlődését szolgáló irányba terelje az édesanyák, édesapák érdeklődését, hogy elmélyítse az iskolába induló kisgyermek korszerű neveléséért érzett családi felelősséget.
Füzetünkben általános elveket, a nevelés mindennapjában alkalmazandó iránymutatásokat és a részletekre vonatkozó gyakorlati tanácsokat is találnak az olvasók. Kérjük, olvassák el figyelmesen, gondolkozzanak el rajta, s mérlegeljék, hogyan lehetséges jószándékkal úgy alakítani a család és a kisgyermek életét, hogy az szívesen, örömmel lépje át az iskola küszöbét, ahol a nevelők az életre - tudást, korszerű világnézetet, alkotó munkát kívánó életünkre - készítik majd fel.
Vissza