Iskola a tanyák sorsán

Előszó

Egy kirándulásom alkalmával a Kettős-Körös gátjáról körültekintve a végtelennek tűnő szántóföldek között megbúvó sajátos kis zöld szigetre lettem figyelmes. Jobban szemügyre véve észrevettem, hogy az aprócska dombon a bodza és vadrózsa között mélyzöld orgona bontogatja éppen virágait. Mi lehetett ott? Ki ültethette oda hosszú évekkel ezelőtt azokat a bokrokat?
Hallottam már korábban Belencéresről és a hajdani tanyavilágot ellátó iskolájáról. Semmi kétségem nem maradt már: az egykori iskola állon azon a helyen és az egyszervolt nebulók vagy éppen tanítójuk által ültetett orgona dacol még ma is ott a múló idővel. Régmúlt idők néma tanúja, egykori diákok öröme: illatos orgonavirág! Mert az iskola rég nem áll már. Elment a múló idővel, azokkal a hajdani jókedvű, szorgalmas parasztemberekkel együtt. Elfogytak a tanyák is egykét kivétellel.
Pedagógusként nem nehéz elképzelnem annak a régi iskolának a mindennapjait. De azt hiszem erre talán nincs is szükség, hiszen élnek még köztünk hajdani belencéresi diákok, sőt tanítóik is. Ők azok, akik hitelesen, tárgyilagosan mutathatják be annak a letűnt kornak egyik jellegzetes helyszínét: a tanyasi iskolát.
Gulyás Sándor tanító úr erre a nagyszerű feladatra vállalkozott, amikor rendszerezte, majd papírra vetette a belencéresi iskola történetét. Munkája nem csak emléket állít, de tanulságul is szolgál mindannyiunk számára. Talán soha nem volt még ennyire fontos és időszerű, hogy valaki hitelesen felemelje szavát: igenis lehetett tanítani, lehetett embert nevelni a kis iskolákban is, sőt vidéken is! Ajánlom ezt a munkát, tehát legelőször is mai oktatási rendszerünk megálmodóinak, másodsorban pedig mindenkinek, akit emlékei, érzelmei oda kötnek: az egykor virágzó belencéresi iskolához. Nem utolsósorban pedig nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet az olvasó- közönség figyelmébe úgy, mint kordokumentumot és úgy is, mint tanulságos, érdekes olvasmányt. Kérem, fogadják szeretettel! Vissza